Már legkevesebb 16 egészségügyi dolgozó halt meg munka közben a Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború kitörése óta az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) keddi bejelentése szerint, melyben kiemelik azt is, hogy
a kórházakban nincs elég orvosi felszerelés, sok orvos pedig érzéstelenítés nélkül kénytelen operálni.
Genfi sajtótájékoztatóján Christian Lindmeier, a WHO szóvivője elmondta, hogy további halálos áldozatokról is tudnak, olyan egészségügyi dolgozókról, akik családjukkal együtt vagy az utakon haltak meg.
Kiemelte egyúttal, hogy egyre több egészségügyi intézményben áll le a munka üzemanyaghiány miatt. Eközben az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA) azt közölte, hogy keddig 569 segélyszállító teherautó jutott el az övezetbe, azonban egyik sem szállított üzemanyagot.
Segélyszervezetek korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy
az üzemanyaghiány katasztrofális hatással van a kórházak, a pékségek és a vízművek működésére is.
A múlt héten az OCHA vezetője, Martin Griffiths azt mondta, hogy sikerült némi előrelépést elérni az üzemanyagnak az izraeli blokád alatt álló övezetbe engedéséről, ám részleteket nem közölt.
Kedden a Save the Children International segélyszervezet közel-keleti és észak-afrikai irodájának médiafelelőse, Soraya Ali a BBC brit hírtelevíziónak adott interjújában azonnali tűzszünetet sürgetett, kiemelve, hogy jelenleg kapcsolatba sem tudnak lépni a térségben lévő munkatársaikkal.
António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy a hadműveletek nyomán Gáza "nemsokára a gyerekek temetőjévé válik".
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló