„Rendkívül nehéz, ha ugyan nem lehetetlen az Európai Unió számára, hogy bizalmi kapcsolatot tartson fenn Kínával, ha Peking nem járul hozzá az orosz hadsereg ukrán területekről való kivonásán alapuló politikai megoldás megtalálásához” – jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken.
Josep Borrell közzétette a pozitív koronavírustesztje miatt meghiúsult kínai diplomáciai útja során elmondani kívánt beszédét, amelyben hangsúlyozta: a semlegesség a nemzetközi jog megsértése esetén nem hiteles.
Az Európai Unió azt kéri, Peking ismerje el, hogy Oroszország ukrajnai háborújával súlyosan megsértette a nemzetközi jogot
– emelte ki Borrell. Ehhez hasznos lenne, ha Hszi Csin-ping kínai elnök beszélne Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és ha Kína jelentősebb humanitárius segítséget nyújtana a meggyötört ukrán népnek.
„A bizalom csak akkor állhat helyre, ha sikerül megértenünk egymást a legfontosabb nemzetközi politikai kérdésekben, és előrelépést érünk el a konfliktusok békés megoldása keresésében” – fogalmazott a távirati iroda közlése szerint a főképviselő.
Borrell hangsúlyozta: létezik az a multilaterális térség, amelyben az Európai Unió és Kína együtt tud működni a közjó érdekében. E területek közt egyebek mellett
- a biológiai sokféleség megőrzését,
- a szárazföldi és tengeri ökoszisztémák védelmét,
- a kevésbé fejlett országok túlzott adósságának kezelését,
- valamint a világjárványokkal és a klímaváltozással szembeni fellépést említette.
„Noha az emberi jogok területén Brüsszel és Peking között mély és komoly nézeteltérések vannak, fontos előrelépés, hogy négy év szünet után újrakezdődhetett az EU és Kína közötti emberi jogi párbeszéd” – tette hozzá Josep Borrell.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz