Az európai hatalmak a múlt héten tisztázták az Egyesült Államokkal, hogy melyek azok a témák, amelyek nem képezhetik alku tárgyát az Ukrajna és Oroszország közötti békemegállapodás előkészítésének következő, szerdán kezdődő fordulóján – közölte kedden Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter.
Ukrajna, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország múlt csütörtökön Párizsban tárgyalt egymással a több mint három éve tartó háború befejezésének módozatairól.
A felek, köztük Marco Rubio amerikai külügyminiszter, szerdán Londonban ülnek ismét tárgyalóasztalhoz.
„Az egyetlen cél, ami minket vezet, a francia érdekek és az európai biztonság védelme. Mivel az Egyesült Államok döntése szerint közvetítői pozíciót vesz fel, azt akarjuk, hogy tudják, melyek a mi vörös vonalaink”
– jelentette ki Barrot kedden a France Info rádiónak adott nyilatkozatában azokra a kérdésekre utalva, amelyekben az európai vezetők nem engednének. A témákat azonban nem részletezte.
Barrot azt is elmondta: Vlagyimir Putyin orosz elnökön múlik, hogy még ezen a héten bejelenthetik-e a békemegállapodást, ahogy azt Donald Trump amerikai elnök előrebocsátotta.
– fűzte hozzá a francia külügyminiszter.
Jean-Noel Barrot megjegyezte, hogy a fegyverszünet ismételt megsértése ellenére, legalább a drónok és a nagy hatótávolságú rakéták tekintetében csökkent az intenzitás, és ez utat nyithat egy újabb fegyvernyugvás előtt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikerülhet Orbán Viktor mesterterve: drámai folyamatokat indítottak el a háttérben

Gyanúsan mozgolódnak az oroszok a hatalmas atomerőmű körül - visszavonhatatlannak tűnik amire készülnek

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Titkos műveletre figyelmeztet az OTP, veszélyben az ügyfelek pénze

Mocskos titkot árult el egy buszvezető, ez tényleg undorító

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Óriási veszélyben a Székelyföld egyik látványossága - dolgoznak a szivattyúk, de ez kevés lesz

Van sajátunk: egy lépéssel közelebb kerültünk az energia-függetlenedéshez

Mészáros Lőrinc több mint 36 milliárd forintot bukott a magyar gazdaság miatt
