A 2022 februárja óta zajló ukrajnai háború során először esett ukrán hadifogságba észak-koreai katona – erősítette meg az erről szóló sajtóértesüléseket a dél-koreai titkosszolgálat. A Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) közlése szerint az elfogott katona megsebesült, ám az állapotáról nem rendelkeznek további információval.
Egy baráti nemzet hírszerző szervezetével való valós idejű információcsere révén megerősítettük a sebesült észak-koreai katona elfogását, és a további fejlemények alapos kivizsgálását tervezzük
– ismertette a szolgálat közleményét egy koreai hírportál. A hírszerzési forrás szerint egyelőre nem ismert, hogy pontosan hol kapták el az észak-koreai harcost. A pénteki közleményében már arról tájékoztatott az NSI, hogy belehalt a sérüléseibe Phenjan csütörtökön élve elfogott katonája.
Ez is Kurszkban történhetett
December 26-án arról számolt be az ukrán sajtó, hogy a Kurszkban zajló harcok során esett fogságba a sebesült koreai baka és egy, állítólag erről a katonatisztről készült fotó terjedt a Telegramon. Azonban a kijevi hatóságok nem erősítették meg az információt – írja Meduza.
Szöul becslése szerint már ezernél is több észak-koreai katona halt vagy sebesült meg az orosz-ukrán háborúban.
Már 1100 főre teszik az észak-koreai veszteségeket az orosz-ukrán fronton
Tovább duzzadhatott a háborús áldozatok száma. Dél-Korea úgy becsüli, hogy immár ezernél is több észak-koreai katona halt vagy sebesült meg az ukrán harcok során. Putyinék oldalán újabb csapatokat szánnak a frontra.A részletekről ITT olvashatLegolvasottabb
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget