Csődöt jelentett az idős betegeket kiszolgáló egészségügyi központok rendszerét működtető amerikai vállalat, a CareMax – számolt be a Bloomberg.
A tőzsdén jegyzett cég saját helyzetéről számot adva közölte, hogy vagyona 100 millió és 500 millió dollár között mozog, míg a kötelezettségei 500 millió és 1 milliárd dollár közötti összegre rúgnak.
A CareMax csődvédelmet kért a bíróságtól, miután csökkentette költségeit és megpróbálta refinanszírozni adósságait.
A vállalat azt is fontolóra vette, hogy értékesíti egyes eszközeit, emellett szerkezetátalakítást is kilátásba helyezett, ha nem kap elegendő könnyítést a hitelezőitől és a bérbeadóitól.
A vállalat részvényeinek árfolyama az elmúlt években folyamatosan csökkent. A cég 170,6 millió dolláros nettó veszteséget jelentett 2024 második negyedévében.
A CareMax klinikái elsősorban Floridában találhatók, de az egészségügyi szolgáltatónak Tennessee-ben és New Yorkban is vannak telephelyei az Egyesült Államokban.
A vállalat hónapokkal azután jelentett csődöt, hogy a Steward Health Care magánegészségügyi rendszer is csődvédelmet kért Texasban. Az idősotthonok működtetésével és szakképzett ápolással foglalkozó vállalat márciusban kérte maga ellen a csődeljárást.
Hazánkban is rengeteg nehézséggel szembesült 2023-ban a magánegészségügyi piac, az energiaválság és az infláció utóhatásai, valamint a forint árfolyamvesztését is megérezték a magánszolgáltatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat