Az elnök leszögezte, hogy az EU megteszi az eddigi legkonkrétabb lépést a védelem Európájának felépítése érdekében, ezért a valaha volt legnagyobb védelmi erőfeszítéseit teszi meg a blokk.
António Costa azt is közölte, hogy a múlt hónapban határoztak meg az elveket a tagállami vezetők, négy héttel később pedig azokat már valós tettekre és befektetésre, és a valós képességek megteremtésére fordítják.
Mint kiemelte, ez nem csupán a kiadásokról, hanem az elrettentőképesség erősítéséről, a kontinens védelméről, valamint Európa versenyképességének fokozásáról is szól.
Kijelentette, hogy több befektetés több képességet jelent, ez pedig átadható Ukrajna számára is, az országnak ugyanis – mint emlékeztetett – támogatásra van szüksége. Az igazságos és tartós béke biztosítása Ukrajnában elengedhetetlen Európa saját biztonsága szempontjából is – húzta alá.
„Erő általi béke” – Nem finomkodott Orbánnal az EU-tanács elnöke
Megérkezett a válasz a kormányfő azon levelére, melyet António Costának küldött. A béke elérését kikövező út kapcsán az Európai Tanács elnöke eltérő véleménnyel van, mint amit a magyar miniszterelnök tanácsolt. Jöhet a közvetlen béketárgyalás?Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Hiába az ismerős szám, már ezt is lenyúlták a csalók: mostantól ez az SMS lehet a legkockázatosabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben