Donald Trump azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok két-három héten belül véget vethet az iráni háborúnak, még akkor is, ha nem születik békemegállapodás.
„Akár lesz megállapodásunk, akár nincs, kilépünk. Ez lényegtelen”
– mondta Trump kedden késő este az Ovális Irodában újságíróknak. Az Egyesült Államok ezt „két vagy három héten belül” megtenné, bár Washington és Teherán között már előtte is lehetséges lenne egy megállapodás – tette hozzá a Financial Times szerint, mindössze néhány órával azután, hogy a Brent, a nemzetközi olajpiaci referenciaérték, hordónként 118,35 dolláron állapodott meg.
Az Irán elleni háború egy hónapja jelentős változásokat hozott, ugyanakkor az iráni rezsim a jelentős veszteségek ellenére továbbra sem tört meg, a képességei csökkentek, de továbbra is képes amerikai és izraeli célpontok ellen csapások mérésére.
Az iráni vezetés a földrajzi előnyét a Hormuzi-szoros kapcsán igyekszik maximálisan kihasználni, és ezt a nyilvánosság felé irányított kommunikációja szerint a jelenlegi tárgyalási folyamatokba is igyekszik bevenni − közölte érdeklődésünkre Kemény János, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa, akivel áttekintettük a jelenlegi háborús helyzetet a térségben.
A szakértő szerint a földrajzi fojtópontok tekintetében az irániak proxy csoportja, a jemeni houszi mozgalom belépése a háborúba Izrael elleni hétvégi rakétatámadással jelzésként értékelhető, hogy a csoport további eszkaláció esetében a tengeri műveleteit is felújíthatja, ami további fejfájást jelentene az öböl menti országoknak és az Egyesült Államoknak.
Irán például kifejezésre juttatta, hogy a Hormuzi-szoroson áthaladó hajók után áthaladási díjat kíván szedni, ami példátlan, már csak azért is, mert a szoros fele az ománi felségvizek részét képezi. De az igény megfogalmazása, és esetleges katonai eszközökkel való alátámasztása mutatja, hogy a régió egy új korszak elé tekint – a kapcsolatrendszer Irán és a régió országai, de az Egyesült Államok és a régió országai között is jelentősen meg fog változni.
Az amerikai vezetés nem adott egyértelmű stratégiai célokat a háború megkezdése óta, amik elhangzottak vezető személyiségek, mint Trump elnök, Rubio külügyminiszter vagy Hegseth hadügyminiszter részéről, mind kicsit más irányba mentek, és Trump önmagának is többször ellent mondott.
A célok közül a rezsimváltást maga Trump kezdte el relativizálni, amikor azt fejtegette, hogy mivel már a harmadik vezetői csoport van az ország élén, a rezsim megváltozott – az, hogy ez potenciálisan egy még ellenségesebb vezetést jelent, viszont nem tette hozzá.
Trump elnök beszorította a saját mozgásterét is azzal, hogy az amerikai társadalmat és a szövetségeseit nem készítette fel a háborúra. A szárazföldi beavatkozás pedig nyilvánvalóan nem volt az eredeti terv része, mivel a szükséges erőket csak jóval a háború megindítása után kezdték el a térség felé mozgatni, ami azt sugallja, hogy az amerikai vezetés nem számított arra, hogy ilyen lépés szükséges lehet.
Rubio külügyminiszter a rezsim haditengerészetének, légierejének, hadiiparának az elpusztítását nevezte meg célként. Ezek azonban újraépíthetőek, sőt,
„a háború során derült ki, hogy az irániaknak van Yak-130-as gyakorlógépe, ami feltételezhetően az évek óta lebegtetett orosz-iráni Szu-35-ös üzlet részeként került Iránba. Mivel a Szu-35 gépek megsemmisítéséről nincs elérhető információ, nem lehet kizárni, hogy az üzlet végbemegy és Irán ezzel a típussal kezdve próbálja majd a légi képességeit újjáépíteni”
− hívta fel rá a figyelmet Kemény János, egyben hozzátette, hogy hasonló a helyzet az iráni hadiiparral, ami a 12 napos háborúban is komoly károkat szenvedett, de külső segítséggel fontos kapacitásokat az irániak képesek voltak újjáépíteni.
Trump már többször kijelentette, hogy megnyerték a háborút, de a háború lezárásában Iránnak is lesz szerepe, mivel az iráni rendszer azzal tudja az amerikai kommunikáció visszásságát bemutatni, hogy fenntartja a katonai nyomást a régión és gazdaságit a világon a Hormuzi-szoros zárva tartásával, eltűrve azokat a csapásokat és veszteségeket, amiket emiatt el kell szenvednie. A jelen vezetés az eddigi jelek szerint hajlandó ezeket a veszteségeket elszenvedni. Ez rendkívüli módon alakítani fogja az Iránról kialakított képet, számos ország szempontjából negatívan, de az iráni rendszer a túlélésért ezt a jelek szerint hajlandó felvállalni.
Ami tovább bonyolítja a helyzetet, hogy feltételezhetően az izraeli vezetésnek kicsit más stratégiai céljai vannak, mint az amerikaiaknak; egy radikálisabb, a Forradalmi Gárdára a korábbihoz képest is nagyobb mértékben építő rendszer Izrael számára egy negatív forgatókönyv és ha nem sikerül a reszim összeomlását elérni, akkor jelenleg ebbe az irányba tart a háború.
Bár a jelen háború az iráni katonai képességeket nagymértékben meggyengítette, a rendszer túlélése esetén az újrafelfegyverzés egy reális veszélyként fog megjelenni hosszabb távon. A térség szakértője úgy látja, hogy
„az iráni rendszer egyértelműen sem egyszemélyi, sem pártközpontú, sem a fegyveres erők köré épülő diktatúrának nem volt nevezhető, hanem egy sajátosan felépített, több lábra támaszkodó, intézményesített tekintélyuralmi rendszerről beszélünk, ami a nehéz gazdasági helyzet és a jelentős társadalmi ellenállás ellenére nem hasonlott meg belülről, mint a Szaddam-rendszer Irakban, vagy az Aszad-rezsim Szíriában”.
Kemény János érdekes fejleménynek tartja azt is, hogy Pezeskián elnök, akit a háború előtt a mérsékeltebb vezetők közé soroltak, eltűnt a rendszer látványos kommunikációjából, holott arról nincs hír, hogy áldozatul esett volna célzott vagy véletlen légicsapásnak. Ez jelentheti azt, hogy a radikálisabb elemek a rendszerben félreállították, bár erről jelenleg csak spekulálni lehet.
A háború jelenlegi állása azt mutatja, hogy a rendszer a háború előtt megállapított stratégiát végrehajtja, igyekszik a célpontok szabása terén szimmetriára törekedni, bár sajátosan, mivel amerikai célokat érdemben csak a régióban tudnak támadni, ezért a térség államaira mérnek csapásokat.
Így amikor Trump az iráni energetikai infrastruktúrát fenyegeti, az irániak a regionális energetikai célpontok elleni támadásokat helyeznek kilátásba.
A rendszer tisztában van azzal is, hogy egy amerikai szárazföldi beavatkozás az, ami esetében látványosan tud fellépni, és az elkerülhetetlen amerikai veszteségek a növekvő gazdasági problémák mellett olyan politikai eredményt hozhatnak egy amúgy is népszerűtlen háború kapcsán az amerikai hátországban, ami a Trump elnökségnek komoly politikai gyengülését eredményezheti a közelgő félidős választásokon.
Hacsak valamilyen katasztrofális ellentét nem alakul ki a vezetésen belül, úgy várható, hogy ezt az irányt folytatják.
Egyelőre a felek a maximalista követeléseiket hozták nyilvánosságra a „békepontok” formájában.
„Az amerikai fél egy de facto iráni megadást szeretne, míg Irán egyfajta amerikai megadást akar elérni, a térségbeli amerikai bázisok felszámolásának a követelésével”.
− húzta alá a szakértő, egyben emlékeztetett rá, hogy az amerikai és izraeli törekvések három területre koncentráltak a háború előtt:
- a nukleáris program felszámolása,
- a proxy csoportok rendszerének felszámolása és
- a ballisztikus rakétaprogram felszámolása.
Irán számára a proxy csoportok és a rakétaprogram a rendszer regionális befolyását és saját biztonságát szavatolta, míg a nukleáris programot egyfajta fenyegetésként és tárgyalási alapként kezelték.
A jelen iráni vezetés számára feltételezhetően a ballisztikus rakéta és a drónprogram bebizonyította a fontosságát, hiszen erre támaszkodva vívják meg a harcukat.
A proxy csoportok terén a Hezbollah a saját támadásaival Izraelt belevonta egy Libanon elleni háborúba. A houszi csoport egyelőre inkább szimbolikus belépése a további eszkalációs lehetőségeket mutatja, így valószínűtlen, hogy ebből engednének az irániak.
„A nukleáris program körül számos nyitott kérdés van annak állapotáról és lehetőségeiről, de az új vezetésnek a nukleáris elrettentés lehetősége most lehet, hogy vonzóbbá vált, mint a háború előtt”
− fogalmazott Kemény János, aki szerint nagy kérdés, hogy a harci cselekmények további alakulása hogyan fogja a politikai álláspontokat alakítani mindhárom oldalon és a térségben, de egyelőre nagyon nehéz egy minden fél számára elfogadható, és tartós békét eredményező megoldást felvázolni.
Amennyiben csak fegyverszünettel ér véget a háború, akkor reális veszély lesz, hogy a tavalyi 12 napos, és a mostani háború után a közeljövőben újabb háború következhet, tartósabb eredmény elérése érdekében.
Ha sikerül a jelen háború végén valamilyen tartósabb megoldást tető alá hozni, annak részletei lesznek érdekesek, de egyelőre a tárgyalásoknak csak a korai fázisában vagyunk, ami alapján nehéz bármit is előrejelezni.
