A Hormuzi-szoros a világgazdaság egyik olyan fojtópontja, aminek nincsen alternatívája.
Míg a jemeni houszi mozgalom Báb el-Mandeb szoros körüli katonai tevékenységét az afrikai kontinens megkerülésével a hajózási cégek ki tudták kerülni, addig a Hormuzi-szoroson áthaladó olajmennyiségnek csak kis részét lehet csővezetékeken keresztül a térségen kívülre vinni – és Irán részben ezeket is támadta.
Nem csupán jelentős kőolajkiesésről van szó. A műtrágya- vagy a héliumellátásban is jelentős kiesések vannak. Ez utóbbi többek között a processzorgyártáshoz is kell
– fogalmazott érdeklődésünkre Kemény János, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa, akivel áttekintettük a Hormuzi-szoros megnyitásának lehetőségeit.
A szakértő szerint a helyzetet tovább nehezíti, hogy a térség kőolaj- és földgázinfrastruktúrájában bekövetkezett fizikai károk az iráni támadásoknak köszönhetően a szoros megnyitása esetén sem jelenti majd a háború előtti állapot automatikus helyreállítását.
Hosszú távú visszaesés
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a térség jelentős cseppfolyós földgáz (LNG) exportőr is, és a katari LNG infrastruktúrában bekövetkeztek jelentős károk (a helyi hatóságok tájékoztatása szerint ez a kitermelés hosszabb távú visszaesését okozza). Mindez a magasabb energiaárakat fogja maga után vonni és kihatással lesz az élelmiszerárakra is.
A szoros stratégiai jellege mindenki előtt ismert volt, és a háború előtt az iráni vezetés nyíltan a szoros lezárásával fenyegetett.
Mivel Irán régóta készült erre, a katonai eszköztára megvolt ehhez: az ország rendelkezik hajó elleni rakétákkal, drónokkal, kis méretű gyorshajókkal, vízi drónokkal és kis hajókkal, amik aknatelepítésre is képesek. Ezek egy részét a szoros közelében vagy távolabb lévő, iráni állítások szerint hegyek gyomrában kialakított megerősített bázisokon tartják.
Ennek az arzenálnak a birtokában az irániak egy szelektív lezárást hajtottak végre, szem előtt tartva, hogy a szoros teljes lezárása az iráni gazdasági érdekeket is súlyosan érintené, mivel az iráni olajnak is át kell haladnia a szoroson, ami az iráni gazdaság legfőbb bevételi forrása.
A szoros lezárását elősegítette, hogy az amerikai és izraeli haderők a csapásméréseik során elsősorban a belső területeken lévő célpontokra koncentráltak. Az iráni vezetés a háború második napján bejelentette a szoros lezárást, és a harmadik napon kezdődtek azoknak a civil hajóknak a támadása, amik iráni engedély nélkül próbáltak áthaladni rajta. Hírek vannak arról, hogy az irániak átengedtek ismeretlen számú hajót, amik a kínai vásárlónak szállítottak olajat.
„A szoros nyitvatartása jelentős katonai erőforrásokat igényelne, tengeri és légi komponenssel, aminek a tengeri aknák, a drónhajók, a gyorshajók és az iráni drón- és rakétaarzenál ellen is védelmet kellene nyújtani. A szorosban több kis sziget is van, amiket az irániak ideális indítóállásként használhatnak, de azok esetleges elfoglalása sem oldaná meg a problémát”
−húzta alá Kemény János, egyben érdekességként hozzáfűzte, hogy Irán három kis szigetet még 1971-ben az Egyesült Arab Emírségektől elfoglalt, és ezek vita tárgyát képezik a mai napig a két ország között.
Az amerikai Központi Parancsnokság vezetője, Cooper admirális az utóbbi napokban arról beszélt, hogy az amerikaiak elkezdték támadni az iráni radarokat és egyéb támogató infrastruktúrát, de ezeknek a hatása feltételezhetően még messze van a kívánt eredménytől.
Sajtóforrások arról is beszámoltak, hogy az amerikaiak A-10-es repülőgépeket vetnek be a gyorshajók jelentette veszély csökkentésére.
Jöhetnek a konvojok
A szoroson való biztonságos áthaladást, amihez a hajózási vállalatok és a biztosító társaságok bizalma is nélkülözhetetlen, viszont a jelek szerint csak konvojműveletek formájában lehet esély helyreállítani, amihez valószínűleg a konvojműveletek megszervezése lenne a célravezető út.
Az NKE tudományos munkatársa felidézte, hogy az Egyesült Államoknak van történelmi tapasztalata a kihívásokról, ami az olajszállító hajók kísérését illeti a szorosban.
Az Irak-iráni háború vége felé, a tankerháborúként elhíresült szakaszban, amikor Irán az iraki és az öböl menti országokból származó kőolajat szállító hajók elleni támadásokkal igyekezett nyomást gyakorolni Irakra, az amerikaiak (nem hadviselő félként) vállalkoztak a szoros nyitvatartására és konvojműveletek megszervezésére 1987-től.
Őszinte akarat és Imádkozó sáska
Az Őszinte akarat hadművelet (Operation Earnest Will) során a USS Samuel B. Roberts irányított rakétás fregatt iráni aknára futott 1988-ban és súlyos károkat szenvedett.
Az amerikai katonai vezetés erre válaszul az Imádkozó sáska hadműveletben (Operation Praying Mantis) az iráni felszíni flotta egységeit, két olajfúró platformot, valamint iráni légierő egységeit is támadta, súlyos veszteségeket okozva az irániaknak.
Egy későbbi összeütközés során az iráni és az amerikai erők között, az amerikai USS Vincennes irányított rakétás cirkáló tévedésből lelőtt egy iráni utasszállító repülőgépet, mivel a hajó legénysége tévesen iráni katonai gépként azonosította az Iran Air légitársaság egyik járatát (az esetnek nem volt iráni túlélője a repülőgépen).
Meglepődtek a lezáráson?
Kemény János szerint ezzel a háttérrel feltételezhető lett volna, hogy az amerikai vezetést nem éri meglepetésként a szoros lezárására tett kísérlet. A jelek szerint azonban Donald Trump elnököt mindennek ellenére meglepetésként érte és nem tett a háború előtt lépéseket a szövetségesek mozgósítására, és a háború alatt is igencsak zavaros jeleket küldött a partnerei, de még Kína felé is.
Irán már a háború elején módszeresen támadta a szomszédságát, az amerikai létesítmények és személyi állomány jelenlétére hivatkozva, így feltételezhető, hogy a konvojműveletekbe bekapcsolódó országok hajóit is célpontoknak tekintené.
A szakértő kérdésünkre hangsúlyozta, hogy az európai és ázsiai országok nem kívánnak jelenleg hadviselő féllé válni, de még az Öböl Menti Együttműködési Tanács országai sem voltak lelkesek.
Végül egy hat országból álló koalíció kezdett testet ölteni Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Japán és Kanada részvételével, azonban a közös nyilatkozatukban nagyon óvatosan fogalmaznak azzal kapcsolatban, hogy a gyakorlatban mit is lennének hajlandóak vállalni a felmerülő feladatokból.
Indul a roham?
Trump elnök tengerészgyalogos egységeket is elkezdett a térségbe küldeni.
„Mivel ezeket az egységeket messze a térségen kívülről hajózzák be, ez arra utal, hogy az amerikai vezetés eredetileg nem számolt a szárazföldi erők bevetésével”
− fogalmazott Kemény János, egyben hozzátette, hogy az eddigi találgatások a szoros lezárásának feloldásával kapcsolatban két lehetséges célcsoportot emelnek ki a tengerészgyalogosoknak:
- a kis szigeteket a szorosban, esetleg a partvidék egyes részeit,
- vagy a Kharg-szigetet, ahol az iráni kőolajexport szívét jelentő, tankerek feltöltésére szolgáló terminálok vannak. Az amerikaiak a sziget védelmét hevesen támadták és feltételezhetően nagyrészt megsemmisítették azt.
Megsemmisítés, elaknásítás
Trump ultimátumot intézett Iránhoz, amiben az iráni áramtermelés megsemmisítését is kilátásba helyezte. Erre válaszul Irán a szoros teljes lezárását és elaknásítását helyezte kilátásba. A térség szakértője szerint
„Bár jelenleg a tárgyalásos irányba helyeződött át a hangsúly, semmi sem garantálja, hogy a háború a végéhez közeledik”.
Az izraeli vezetésnek egy a Forradalmi Gárdára nagyobb mértékben építő új iráni vezetés aligha elfogadható, ugyanakkor az iráni követelések a jóvátételre és az amerikai erők kivonására a térségből aligha elfogadható követelések az amerikai vezetésnek.
Az iráni vezetés ezt a háborút túlélési háborúként fogja fel, és ezért minden eddiginél messzebbre is hajlandó elmenni − közölte az NKE munkatársa, aki szerint nem látszik pontosan, hogy az amerikai vezetés meddig hajlandó elmenni, de a háború elhúzódása az irániaknak kedvez, mert a környező államok támadásával és a szoros lezárva tartásával a világgazdaságon tudják a nyomást fenntartani, ezáltal nyomást gyakorolva az amerikaiakra.
A háború befejezése nem lesz egyszerű, és új viszonyrendszert fog eredményezni a Közel-Keleten.
