BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Iskolakezdésre marad a maszk Romániában

Személyes jelenléttel indult a tanév Romániában, és mindaddig marad ez a forma, amíg az adott település fertőzési rátája nem éri el a 6 ezreléket. A 6 éven felülieknek továbbra is maszkot kell viselniük az iskolában, de az udvaron nem.

2021. augusztus 22. vasárnap, 11:15

Azokon a településeken, ahol a fertőzési ráta 6 ezrelék alatt van, a zöld forgatókönyv szerint zajlik az oktatás, tehát itt minden tanuló személyes jelenléttel vehet részt az órákon az új tanévben, ismertette a kormány döntését Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, amit az országos vészhelyzeti bizottságnak (CNSU) még jóvá kell hagynia a Maszol beszámolója szerint.

Az iskolakezdés forgatókönyveiről szóló ülésen résztvevők mindegyike egyetértett azzal, hogy járványhelyzetben az iskoláknak kell elsőkként megnyitniuk, és utolsókként bezárniuk.

Ha a fertőzési ráta meghaladja a 6 ezreléket, különböző forgatókönyvekre lesz szükség a korosztály, a tevékenység specifikuma függvényében, a település karanténba kerülése esetében pedig magától értetődően bezárnak a tanintézmények is. Például 6 ezrelék fölött, ha a település nincs vesztegzár alatt, nyitva maradnak az óvodák és bölcsődék, a tanulók nagy része online tanul tovább, de szóba került, hogy a beoltott, 12 év feletti tanulók számára folytatódjon a személyes jelenléttel zajló oktatás, de erről még nem született végleges döntés.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet