BUX 138638.66 -0,82 %
OTP 45610 -0,44 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Súlyos büntetést kapott a leváltott katalán elnök pártja

A barcelonai bíróság hétfőn 6,6 millió euró (2 milliárd forint) visszafizetésére kötelezte Carles Puigdemont leváltott katalán elnök pártját egy 1999 és 2009 közötti korrupciós ügyben hozott ítéletében.

2018. január 15. hétfő, 19:39

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A jelenleg Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) nevet viselő függetlenségi párt korábban Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) néven működött, és irányította Katalóniát 1980-tól 2003-ig. Majd 2010-ben ismét hatalomra került.

A bíróság szerint a párt 10 év alatt mintegy 6,6 millió euró csúszópénz fejében közbeszerzési szerződésekhez juttatta a Ferrovial építővállalatot, méghozzá a barcelonai zenepalota (Palau de la Música de Barcelona) közreműködésével - írja az MTI.

A Felix Millet, a zenepalota volt vezetője, és jobb keze, Jordi Montull 1,5 százalékos jutalékon osztoztak, míg a párt 2,5 százalékot kapott illegálisan - állapította meg a bíróság, amely ezért Milletre 9 év 8 hónapos, Montullra 7 év 6 hónapos börtönbüntetést szabott ki.
Daniel Osacar, a CDC volt pénztárnokának büntetése 4 év 5 hónap.

Mindannyiukat közpénzek hűtlen kezelése, könyvelési csalás, befolyással üzérkedés, pénzmosás és adócsalás miatt ítélték el. Az ítélet nem jogerős. Francesc Sanchez, a CDC-t képviselő ügyvéd a bíróságról távozóban azt mondta a sajtónak: fellebbezni fognak a döntés ellen. Artur Mas, aki Puigdemont előtt Katalónia elnöke volt, a múlt héten mondott le a PDeCAT vezetéséről.

A párt körül az elmúlt években más korrupciós botrányok is kirobbantak: például bírósági eljárás zajlik amiatt, hogy a gyanú szerint a Teyco építőipari cég kenőpénzt, a megbízások értékének 3 százalékát fizette ki a pártnak, hogy közbeszerzéseket nyerjen 2008 és 2009 között.

Címlapkép forrása: AFP PHOTO/LLUIS GENE

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet