A kínai kommunista párt minden tisztségéből felmentette a korábban az őszi tisztújítások után akár a párt vezetésére is esélyesnek tartott Po Hszi-lajt, miután feleségét is őrizetbe vették egy brit üzletember megöletésének gyanújával; megfigyelők már arról beszélnek, hogy a Tienanmen téri tüntetések elfojtása óta nem kellett ekkora válsággal szembenéznie a pekingi politikai osztálynak. A visszafogott kínai politikusok között feltűnően karizmatikus Po a gazdagok és szegények közötti szakadék mérséklését tűzte ki célul Csungcsing kormányzójaként, ám ezen kívül magasabb tisztségeket is birtokolt: tagja volt a párt központi bizottságának és az ország második legrangosabb politikai testületének, a 25 fős politikai bizottságnak is.
Amikor néhány hete minden előjel és hivatalos magyarázat nélkül elhurcolták, a figyelem a kínai pártvezetés jogállamban ismeretlen hatalomtechnikájára irányult, a közvélemény egy része pedig a hatalmi harc áldozataként tekintett Póra. A korrupció és a hatalommal való visszaélés különböző formái nem ismeretlenek a kínai politikai elitben, ezért megfigyelők szerint különös volt, hogy éppen az egyik legnépszerűbb politikussal akartak példát statuálni. A most formálódó hivatalos vádból azonban krimibe illő történet bontakozott ki: a Po egyik politikai bizalmasának tartott brit üzletember, Neil Heywood gyanús körülmények között halt meg tavaly novemberben (az ő meggyilkolásával gyanúsítják most Po feleségét), egy másik tanácsadója pedig februárban az amerikai nagykövetségre menekült, mivel attól félt, ő is erre a sorsra jut.
