BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lassulva áramlik a tőke Kínába

2012. január 19. csütörtök, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rekordot döntött tavaly, ám az év végére lassulni kezdett a Kínába beáramló közvetlen tőkeberuházás (FDI) volumene, az ázsiai óriás ingatlanszektorából pedig újabb aggasztó hírek jöttek. A tavalyi év egészében 116 milliárd dollár FDI áramlott be Kínába, ami 9,7 százalékkal múlja felül a 2010-es számot. Ennek a legnagyobb része továbbra is a jelentős kínai diaszpórával rendelkező ázsiai országokból − például Tajvan, Szingapúr és Hongkong − érkezett, miközben az amerikai eredetű FDI 26 százalékkal, az európai pedig 4 százalékkal esett vissza. November után a decemberi FDI is komoly, 12,7 százalékos visszaesést mutatott az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Emiatt bizonytalan, hogy teljesülhet-e Peking terve, miszerint a következő négy évben tartanák az FDI-beáramlás jelenlegi ütemét. A kínai statisztikai hivatal közlése szerint a nagyvárosokban decemberben immár harmadik hónapja estek az ingatlanárak. Egyes szakértők már az ingatlanlufi kipukkadásáról beszélnek, a Reutersnek nyilatkozó elemző szerint akár 2 százaléknál is többet elvehet az idei kínai GDP-növekedésből az ingatlanpiac lassulása.

Kasnyik Márton
Kasnyik Márton

Ez is érdekelhet