Kétéves mélypontra esett Indiában az egyik legnagyobb gazdasági problémának tartott infláció, ugyanakkor a fejlett országokhoz, de még a többi BRIC-gazdasághoz képest is rendkívül magas a mutató. Az éves fogyasztói árindex a várakozásoknak megfelelően 7,47 százalék volt decemberben, ami jelentős lassulás a novemberi 9,11 százalékhoz képest. Elsősorban a politikai szempontból leginkább fontos élelmiszerárak esése játszott szerepet az infláció ütemének lassulásában: a búza ára például 4 százalékkal csökkent, a burgonyáé 36, a hagymáé pedig 60 százalékkal. Ezzel a Reserve Bank of India előtt jelentős mozgástér nyílik, hogy még a választások előtt kamatcsökkentéssel tudja élénkíteni a gazdaságot − kommentálták a csökkentő inflációt a Bloombergnek nyilatkozó elemzők. Az indiai jegybank 2010 eleje óta 3,75 százalékponttal emelte a jelenleg 8,5 százalékon tartott irányadó kamatlábat, ám a várakozások szerint már márciustól csökkentésbe kezdhet.
