Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az eurózóna válsága lényegében a tagállamok folyó fizetési mérlegei közötti tartós egyensúlytalanság következménye − ismétli meg hétről hétre Martin Wolf, a Financial Times publicistája. A gondolatmenet szerint amennyiben csak a költségvetési deficitet figyeljük, akkor a válság előtti évek tapasztalata alapján kizárólag Görögország volt igazán fegyelmezetlen, utána a legrosszabbul Olaszország, Franciaország, Németország és Ausztria teljesített az eurózóna fennállása óta. Spanyolország, Portugália és Írország kifejezetten prudensen költekezett a válság előtt, csak azt követően − egyik oldalról a kieső bevételek, másik oldalról a bankmentés költségei miatt − szállt el a hiány. Wolf szerint ez egyértelműen az ellen szól, hogy a legutóbbi uniós csúcson elfogadott \"fiskális alapszabály\" betartása működni tudna. Az államadósság hasonlóan rossz indikátor önmagában, hiszen eszerint Belgium vagy Németország sérülékenyebb lett volna a tőkepiacokon, mint akár Észtország vagy Spanyolország.
Az 1999 és 2007 közötti évek folyó fizetési mérleghiányát vagy többletét vizsgálva viszont éppen azok az országok kerültek volna bajba, amelyeket végül a kötvénypiac ki is nézett magának. Wolf szerint ennek az az oka, hogy önálló monetáris eszközök híján egy valutaövezeten belüli különálló gazdaságok között automatikusan eltolódik a versenyképesség, hiszen ezt nem lehet már árfolyam-politikával kiigazítani. Egyes régióknak megfelelő a közös monetáris politika (ilyen volt Németország), máshol a túl gyors növekedés miatt buborékok alakulnak ki (Spanyolország és Írország), megint máshol pedig visszafogja a gazdasági növekedést (Olaszország és Portugália) − és ez a leginkább a fizetési mérlegükben, tehát a külkereskedelemben és a tőkeáramlásban mutatkozik meg. Wolf és számos közgazdász szerint ezért az eurózóna válságára csupán egy folyamatos külső kiigazítási mechanizmus jelentene megoldást − miközben a jelenleg uralkodó \"gyógymódötlet\", a permanens belső megszorítás csak ronthatja a helyzetet a makropálya további rombolásával.
Máshogy gondolja Charles Wyplosz, a Centre for European Studies kutatója, aki szerint a különböző folyó fizetési mérlegadatok egyensúlytalanságai a valutablokkban inkább a különböző belső megtakarítási hajlandóságból következnek, mintsem az önálló pénzpolitikából vagy annak hiányából. Wyplosz szerint a németek egyszerűen csak hajlamosabbak megtakarítani és prudensebben költekezni, mint az eurózóna perifériáján élők: Görögországban a kormány, Spanyolországban a magánszektor, Írországban pedig a bankrendszer hibái miatt megint csak az állam adósodott el, teljesen függetlenül a monetáris politikától. Ebből következik, hogy a gazdaság különböző pontjain megvalósított költségvetési fegyelemmel többet el lehetne érni, mint folyamatos külső kiigazítással.
