BUX 138740.15 -0,75 %
OTP 45610 -0,44 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az ECB nem akar bukni az ír bankmentésen

2010. december 20. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

"Komoly aggályait" fejezte ki az Európai Központi Bank (ECB) amiatt, hogy Írországban olyan banktörvényt fogadtak el, amely fenyegetheti az ír központi bank, valamint az ECB függetlenségét, illetve likviditás-fenntartó műveleteiket. Az ír parlament múlt szerdán hagyta jóvá azt a törvényt, amely rendkívül széles jogkörrel ruházza fel a kormányt a bankrendszer átalakítására; módosulhatnak akár a kötvénytulajdonosok kamat- és tőketörlesztéssel kapcsolatos jogai is - vagyis adott esetben veszteségeket kell lenyelniük -, emellett a kormány vezetőket is kinevezhet a bankokhoz.

Az eurózóna központi bankja honlapján közzétett nyilatkozatában sürgette annak tisztázását, hogy a törvény nem érinti az ír jegybank, az ECB hitelezői jogait, sőt semmiféle tevékenységét, jogát vagy jogosultságát. A Jean-Claude Trichet elnök által szignált közlemény azt is leszögezi, hogy tudná értékelni, ha adott esetben már a korai szakaszban konzultálnának az ECB-vel, és elvárják, hogy az ír kormány megfelelően reagáljon az ECB véleményére. Utóbbi részben már megtörtént: elképzelhetetlen, hogy az ír pénzügyminiszter specifikus utasításokat adjon vagy eszköztranszfereket hajtson végre a jegybank jóváhagyása nélkül - idézte a Bloomberg a pénzügyminisztérium tegnap kiadott e-mailes közleményét. Fel sem merülhet, hogy a jegybank, az ECB vagy bármelyik nemzeti bank, amelyik az ír kormány által garantált pénzintézet hitelezője, pénzügyileg ki legyen téve az ír pénzügyminiszter törvény adta lehetőségeinek - igyekezett eloszlatni a tárca a Brian Lenihan ír pénzügyminiszter (képünkön) esetleges túlhatalmával kapcsolatos félelmeket. Ezen túlmenően az ír államfő, Mary McAleese ma tanácskozik szakértőivel arról, hogy a törvény aláírása előtt felkérje-e a legfelsőbb bíróságot, vizsgálja meg annak alkotmányosságát.

A jegybanki aggályok mögött igazából az húzódik meg, hogy az ECB biztosítva akarja látni mind a maga, mind az ír jegybank fedezettel kapcsolatos jogait - mondták a Reuters által megkérdezett elemzők -, nagyon leegyszerűsítve az ECB szenioritást akar, garanciát arra, hogy őt (illetve a jegybankokat) nem érintik az esetleges kötvénytulajdonosi veszteségek. Ez érthető: az ECB egymaga 136 milliárd euró kölcsönt nyújtott eddig az ír bankoknak (ez az összes kinnlevőségeinek mintegy a negyede), az ír jegybank pedig 45 milliárd eurót adott nekik rendkívüli likviditási támogatásként a szektor súlyos bizalomvesztése idején. Írország a 85 milliárd eurós EU/IMF mentő csomag fejében vállalt kötelezettséget egyebek közt arra, hogy rendbe teszi bankrendszerét - ennek érdekében kapna a jóváhagyásra váró törvényjavaslat szerint igencsak szabad kezet a pénzügyminiszter.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet