A katalóniai tartományi parlamentben tegnap 68 igen, 55 nem szavazattal és 9 tartózkodással végül elfogadták a bikaviadal betiltását. A döntést az állatvédők csikarták ki, akik meztelen tüntetéssel és aláírásgyűjtéssel (ebből végül 180 ezret sikerült összeszedni) adtak nyomatékot ügyüknek. A kommentárok az utolsó pillanatig nyitottnak tartották az eredményt, különösen azért, mert a két nagy párt nem adott ki képviselőinek iránymutatást, a szavazást azok saját lelkiismeretére bízta. Persze ez nem jelenti azt, hogy a kérdésben ne játszana szerepet a politika. A szavazás hivatalosan az állatok jogairól szól, de a BBC helyi tudósítója szerint a függetlenségpárti katalánok a bikaviadal eltörlésével is igyekeznek megkülönböztetni magukat a többségi spanyoloktól. Ebben persze partner a másik fél is, Madridban ugyanis a betiltási kezdeményezésre korábban azzal reagáltak, hogy jelezték: esetleg a nemzeti örökség részéve teszik a bikaviadalt.
Az állatvédők diadala persze egyúttal veszteség ennek a valóban brutális sportnak a szerelmesei számára, de az aggodalmak szerint - amennyiben a tartomány példáját Spanyolország más régiói is követik - több ezer munkahely is veszélybe kerülhet. 2012. január elseje után a turisták (a viadalok nézői már állítólag csak ők voltak) is hiányolni kénytelenek majd a barcelonai stadion ezen látványosságát. A bikaviadal katalán hívei kulturális hagyományra hivatkozva most a madridi alkotmánybírósághoz akarnak fordulni.
