A brit miniszterelnök, David Cameron a The Sunday Timesnak azt nyilatkozta, hogy az előző kormány által adott tájékoztatásnál lényegesen rosszabb a szigetország gazdasági helyzete. A konzervatív párti miniszterelnök közölte, hogy még nem látta a gazdaság állapotáról készülő jelentést, amelyet az új kormány által létrehozott testület, a Költségvetési Felelősség Hivatala állít össze. Mint azonban szavaiból kiderült: biztos benne, hogy "súlyos problémák" vannak a korábbi munkáspárti kormány jövőre háromszázalékos gazdasági növekedést valószínűsítő prognózisával. Parlamenti képviselők várakozása szerint azonban a jelentésben a független közgazdászok előrejelzéseinek átlagához közelebbi, 2 százalék körüli jövő évi növekedési prognózis szerepel majd - írta a vezető vasárnapi brit lap. Az államadósság kamatköltségét Cameron kifejezetten sokkolónak minősítette. Szerinte teljes felelőtlenségre vall, amit az előző kormány hátrahagyott. A brit pénzügyminiszter, George Osborne néhány hete a Financial Timesnak azt mondta, hogy az új kormány "különböző szekrényekben mindenféle csontvázakra lel". A konzervatív-liberális kormány nemrég bejelentette, hogy június 22-én új "vészköltségvetést" terjeszt be.
