BUX 140042.68 0,11 %
OTP 46050 0,22 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Athén kész tovább szorítani a présen

2010. március 1. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A várakozásoknak megfelelően tárgyalt tegnap Athénban az Európai Unió pénzügyekért felelős biztosa, Olli Rehn (képünkön jobbra) a görög kormány illetékeseivel, elsősorban Georgiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszterrel ( balra) a büdzsé rendbetételét szolgáló további lépésekről, ám váratlanul csatlakozott hozzá Jürgen Stark, az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsának német tagja is. Rehn a tárgyalások lényegét úgy foglalta össze, hogy bátorította a görög kormányt, mielőbb hozza meg a szükséges intézkedéseket, ha az unió segítségére is számít és Papakonsztantinu biztosította is őt efelől. Stark nem nyilatkozott; az ő jelenléte vélhetőleg részben a nyomás erősítését szolgálta, részben annak demonstrálását, hogy az európai intézmények képesek kézben tartani a helyzetet.

Az EU március 16-áig adott időt Athénnak arra, hogy előrelépést érjen el a költségvetési deficit idei 4 százalékpontos lefaragására tett ígérete teljesítésében, de persze minél előbb megteszi ezt, annál jobb. Ha a görög kormány vállalhatónak tűnő intézkedéseket jelent be, akkor a meghatározó euróországok valamilyen módon közreműködnének a piacok lecsillapításában - derül ki az eddigi hírekből. Korábbi sajtóértesülések szerint a német, illetve a francia kormány az állami tulajdonú KfW, illetve Caisse des Depots bankokon keresztül vásárolna fel görög államkötvényeket - a The Wall Street Journal 30 milliárd eurós akcióról írt. Görögországnak idén mintegy 54 milliárd eurónyi adósságát kellene újrafinanszíroznia, ebből a Bloomberg adatai szerint május végéig több mint 20 milliárd esedékes.

Nem fogjuk engedni, hogy ha a görögök tartják magukat a szigorú követelményekhez, akkor a piac gázoljon át rajtuk - üzent a spekulánsoknak a hétfői Handelsblattnak adott interjújában Jean-Claude Juncker. Az eurózóna pénzügyminiszteri csoportjának vezetője azt nem árulta el, miként akadályoznák meg, hogy a befektetők a lényegében szabályozatlan cds-piacon ügyködve továbbra is Görögország ellen spekuláljanak - bár mint mondta, vannak titkos kínzóeszközeik. Konkrétabb volt nála a német pénzügyminisztérium szóvivője, aki tegnap közölte, Berlin nemzetközi szintű megoldást szeretne a cds-szabályozásban. Németország a G20 keretein belül kezdeményez vitát arról - idézte Michael Offert a Bloomberg -, hogy milyen további lépésekre van szükség e téren a már támogatottak mellett. Eddig a G20 országai annyira jutottak, hogy valamiféle elszámolóházat kellene létrehozni az egyes országok adósságainak kockázatát mérő cds-ügyletek követésére.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet