BUX 140042.68 0,11 %
OTP 46050 0,22 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Romlik a lengyel és a szlovák helyzet

2010. február 28. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Barátságtalan magasságba, 12,7 százalékra kúszott fel januárban a munkanélküliségi ráta Lengyelországban az egy hónappal korábbi 11,9 százalékról, a lengyel statisztikai hivatal adatai szerint 2,05 millióan voltak állás nélkül. A ráta augusztus óta folyamatosan növekszik, de nem ilyen ugrásszerűen; a szezonális tényezők hagyományosan 0,6 százalékponttal emelik meg a munkanélküliek arányát - idézte egy helyi elemző előzetes becslését a Bloomberg -, a mostani kemény tél csak ráerősített arra, hogy ilyenkor kevesebb a munkaalkalom. A lengyel építőipar teljesítménye éves összevetésben 15,3 százalékkal csökkent januárban, az előző hónaphoz képest pedig 68,9 százalékos volt a zuhanás.

Még nagyobb arányú, 12,89 százalékos lett a szlovák munkanélküliség januárban (Napi, 2010. február 19.), a CTK hírügynökség szerint 2005 februárja óta nem volt ilyen magas ez az arány. Az azonnal munkába állítható állástalanok tábora egy év alatt több mint 107 ezerrel, 335 490 főre nőtt. A munka-, szociális és családügyi központ várakozásai szerint a helyzet februárban tovább romlik, a 13 százalékot is átlépheti a ráta; az elemzők Szlovákia esetében a globális válsággal magyarázták a helyzetet.

Szabó Márta
Szabó Márta
Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet