BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Húszmilliárdért vitték el a Sétáló Embert

Nyilvános árverésen még soha nem látott összegért, jutalékkal együtt 65 millió fontért kelt el a Sotheby's szerda esti londoni aukcióján Alberto Giacometti 1961-ben készült életnagyságú bronzszobra, a Sétáló Ember.

2010. február 4. csütörtök, 12:15

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az árverési ház által használt árfolyamon számolva ez 104,3 millió dollár (nagyjából 20 milliárd forint), vagyis épp meghaladja az eddigi aukciós világcsúcsot - azt egy Picasso-kép, a Fiú pipával tartotta, amelyért 2004-ben 104,2 millió dollárt adtak, ugyancsak a Sotheby'snél.

A Giacometti-szobor eredetileg a Dresdner Banké volt, majd a német bankot egy éve felvásárló, szintén jelentős vállalati gyűjtőnek számító Commerzbankhoz került, onnan vitték árverésre. A 12-18 millió fontos sávban indított műalkotás ára alig nyolc perc alatt száguldott a magasba, a teremben ketten, telefonon legalább hárman licitáltak rá - végül egy név nélkül maradó telefonos vevő szerezte meg. A bevételt a Commerzbank művészeti alapja és a bank által támogatott múzeumok között osztják el - közölték még az aukció előtt.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet