Szigorúbb átvizsgálási szabályokat vezetett be tegnaptól az USA az oda tartó repülőgéputasok számára: a szúrópróbaszerű vizsgálatok sűrítésével mindenkinek számolnia kell, 14 indulási ország esetében pedig az összes utast motozásnak és kézipoggyász-vizsgálatnak vetik alá. A közlekedésbiztonsági felügyelet (TSA) vasárnap esti közleménye szerint az új szabályozás mindazokra vonatkozik, akik olyan országból, illetve olyannak az érintésével érkeznek, amelyet az USA külügyminisztériuma a terrorizmust támogatónak tekint - ilyen állam Irán, Kuba, Szíria és Szudán. Rajtuk kívül még tíz ország érintett a szigorításban Afganisztántól Szomáliáig, beleértve az USA olyan fontos partnereit is, mint Pakisztán vagy Szaúd-Arábia. Az új rendszabályokról azután döntött a TSA, hogy karácsonykor egy nigériai utas az alsónadrágjában elrejtett eszközzel akarta felrobbantani Detroit fölött a Delta/Northwest Airlines Amszterdamból érkező gépét (a 23 éves merénylő Nigériából érkező gépről szállt át a holland repülőtéren).
Az intézkedések ellen azonnal tiltakozott számos civil szervezet - jelentette a BBC -, az amerikai-arab diszkriminációellenes bizottság nevű szervezet szószólója például rendkívül veszélyesnek minősítette, hogy egyik pillanatról a másikra terroristagyanúval bélyegeznek meg embereket csak azért, mert egy adott országból valók.
