Szlovákiában 0,4 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak októberben az egy évvel korábbi szinthez képest - ez a szeptemberi 0,6 százalék után újabb történelmi mélypontot jelent a nemzeti statisztika szerinti adatban. Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben (szeptemberben stagnáltak). Havi összevetésben a legjobban, 1,6 százalékkal a dohányáruk és a szeszes italok drágultak - közölte a pozsonyi statisztikai hivatal -, az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára viszont 0,6 százalékkal csökkent. Év/év alapon is hasonló a tendencia: a szeszes ital/dohányáru sor 8 százalékos emelkedést mutat, az élelmiszereké és az alkoholmentes italoké viszont 5,7 százalékos esést. Érezhetően, 7,3 százalékkal többe kerülnek az egy évvel korábbinál az egészségügyi szolgáltatások is.
A szlovák infláció még hónapokig a rekordmélység közelében maradhat - mondta a Bloombergnek az ING Bank elemzője -, nagyrészt az élelmiszerárak várható esésének betudhatóan. A lassabban, de továbbra is növekvő munkanélküliség is visszafogja a fogyasztók étvágyát, így az árakat is.
