BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Volt értelme költekezni az OECD feje szerint

A világszerte bevezetett kormányzati gazdaságélénkítő csomagok elkezdték mutatni az eredményeket, Kínában ez már tisztán látszik, és az USA-ban is vannak kedvező jelek; ennek ellenére a kormányoknak fel kell készülniük rá, hogy további lépéseket kell tenniük - mondta az OECD vezetője.

2009. április 20. hétfő, 16:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világgazdaság 2010 előtt nem éri el a mélypontját, és vélhetőleg azon év második felében kezd fellendülni - nyilatkozta Angel Gurria, az OECD vezérigazgatója a Reutersnek. Kína 6,1 százalékos első negyedéves GDP-bővülési üteme Gurria szerint azt mutatja, hogy a kormányzati élénkítés és a bővülő banki hitelezés az export visszaesésének felét ellensúlyozni tudta.

A nagyobb arányú központi költekezés és a bankrendszer támogatása együttesen segített stabilizálni az Egyesült Államok gazdaságát is - mondta Gurria egy pekingi konferencián. Mindezek a lépések együtt szerinte már hatnak, és kedvező jeleket mutatnak.

Ennek ellenére az idei év még nagyon nehéz lesz az OECD feje szerint. A szervezet márciusban 4,3 százalékos gazdasági visszaesést vetített előre az idei évre 30 tagországa számára, Gurria most megerősítette ezt a kilátást. Hozzátette azonban, hogy Kínán és Indián kívül is lesznek azért pozitív kivételek a világgazdaságban.

A bizakodó hangvételű nyilatkozatban Gurria azért azt is elismerte, hogy ma még vannak kérdőjelek az élénkítő intézkedések hatékonyságával kapcsolatban. Készen kell állni extra erőfeszítések megtételére arra az esetre, ha a lépések mégsem hozzák meg a kívánt eredményt.

Egyelőre az energiaárak alakulásában nem látszik a kereslet erősödése, de éppen az alacsony árak miatt visszafogott befektetések az energiaipari infrastuktúrában újabb ártüske kialakulásához vezethetnek a gazdasági növekedés visszatértével - figyelmeztetett Angel Gurria.

NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet