A cégvezetőket és a gazdaságkutatókat tömörítő National Association for Business Economics (NABE negyedéves felmérése szerint a vállalatok ugyan továbbra is pesszimisták az üzleti kilátásokat illetően, de úgy vélik, a gazdaság nem zuhan a szakadékba. A fő mutatók - a kereslet, a foglalkoztatottság, a tőkebefektetések és a nyereség - továbbra is jórészt csökkennek, de a visszaesés már nem kizárólagos.
A negatív jelenségek még mindig felülmúlják a pozitívakat, de kevesebb vállalat számol be csökkenésről, mint korábban, és több jelent növekedésre utaló adatokat. Ez arra utal, hogy a gazdaság megközelítette az átbillenési pontot, de még nem érte el azt - összegezte a felmérés eredményeit Sara Johnson a vizsgálatot készítő egyik szakértő.
A NABE március 23. és április 1. között készítette felmérését 109 tagjának körében. Ennek alapján úgy tűnik, hogy az ipari kereslet és a tőkebefektetések januárban érték el mélypontjukat. A legfrissebb megkérdezésben a cégek 21 százaléka nyilatkozta azt, hogy beruházások emelkedni fognak a következő 12 hónapban - ezen belül 6 százalék azok aránya, amelyek több, mint 10 százalékos ugrást várnak -, míg januárban 16, illetve 0 százalék volt ez az arány.
Mostanra 37 százalékra csökkent a visszaesést várók aránya az év eleji 44 százalékról. A vállalatok továbbra is elbocsátásokra számítanak a következő hat hónapban, de csökkenő tempójúra. Most 33 százalékuk tervez leépítést és 16 százalékuk bővítést, míg januárban 39, illetve 17 százalék volt ez az arány.
