A csoport finomítói árrése az előző év végi hordónkénti 7,25 dollárról 4,32 dollárra csökkent az első negyedben - jelentette be az osztrák társaság.
Az első negyedben a termelés napi 308 ezer hordó volt kőolaj-egyenértéken, a megelőző időszak 318 ezer hordós adata után - az alacsonyabb OPEC-kvóta hatására Líbiában csökkent a kitermelés. Ez 3,1 százalékos termeléscsökkenést jelent, amiben a román és kazah kitermelés működési problémák miatti visszaesése is szerepet játszott. Az OMV még tavaly novemberben mérsékelte a 2010-es termelési célját, és a kutatásba való befektetésre is kevesebbet szán az olaj árcsökkenése miatt.
A finomított termékek forgalma is kisebb lett, az 5,28 millió tonnás értékesítési adat az előző negyedév 5,72 millió tonnájára következett. Az eladások elsősorban Németországban estek vissza, de repülőgép-üzemanyagból is kevesebb fogyott. A vállalat viszont több gázt értékesített, míg a tavalyi negyedik negyedben mindössze 3,94 milliárd köbmétert tudtak eladni, addig az idei első negyedben 4,52 millió köbméterre emelkedett a szám.
Az OMV bejelentése szerint az első negyed speciális tételei elsősorban a Mol-részvények eladásából eredő 37 millió eurós veszteséggel függenek össze, miután a társaság az orosz Szurgutnyeftyegaz felé értékesítette a magyar cégben birtokolt több mint 21 százalékos részvénypakettjét.
