Aggodalmat keltő párhuzamokat vélt felfedezni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a nagy gazdasági világválság és a jelenlegi globális szintű recesszió között. Az IMF csütörtökön kiszivárgott jelentése szerint a mélyrepülés a korábban vártnál hosszabb, a talpra állás pedig a várakozásoknál nehezebb lesz a válság sújtotta országok számára. Az nemzetközi szervezet szerint figyelemre méltó, hogy a gazdasági mélyrepüléssel párhuzamosan egy pénzpiaci válság is gyötri a világot, melyre a második világháború óta alig akadt példa.
A kiszivárgott jelentés, amelyet hivatalosan jövő szerdán közöl a szervezet egyes országokra lebontva is közöl majd gazdasági előrejelzéseket, publikálása pedig egybeesik az IMF és a Világbank félévente megrendezett washingtoni tanácskozásával. A jelentéssel kapcsolatban az IMF elnöke megjegyezte: aggódik, hogy a fejlett országok nem használták ki kellőképp a rendelkezésükre álló forrásokat, azaz a központi fiskális ösztönzések nem érték el a várt hatást - idézte Dominique Strauss-Kahnt a Bloomberg.
Az IMF, amely április elejéig több mint 55 milliárd dollárnyi hitelt helyezett ki a válság sújtotta országokba legújabb felmérése alapján 1 százalékos zsugorodást vár a világgazdaságtól. A fellendülést a gazdaságélénkítő programok ellenére is nehezíti az Egyesült Államokból kiinduló pénzpiaci válság, hiszen ez a keresletet is jócskán visszaveti. (Korábbi előrejelzésében az IMF 0,5-1 százalékos globális GDP-csökkenést jósolt.)
A fiskális ösztönzések az IMF szerint ugyan lerövidíthetik a recessziót egyes országokban, ám hatástalanok maradnak azokban a gazdaságokban, ahol az eladósodottság aránya magas. A Valutaalap továbbra is az összehangolt monetáris, fiskális és pénzpiaci fellépés szükségességét hangsúlyozza.
A válságból történő kilábalás első lépése ennek ellenére a nemzetközi szervezet szerint a bankszektor rendebe tétele volna. Az IMF szerint nem lehet halogatni a pénzintézetek helyzetének rendezését, azaz minél gyorsabban el kell távolítani a bankok könyveiből az ott parkoló piacképtelen eszközállományt - írta a Reuters.
Az IMF rámutatott, hogy a feltörekvő gazdaságokat nem lehet elszigetelni a fejlett gazdaságokban kibontakozó pénzügyi sokktól. Az olyan európai feltörekvő országok, mint Magyarország, Csehország és Ukrajna különösen sérülékenyekké váltak, mivel az elmúlt évtized hitelpiaci szárnyalása. A nyugati bankok agresszívan terjeszkedtek ezekben a gazdaságokban, miközben azok a térségbeli GDP felénél nagyobb adósságot halmoztak fel.
Az IMF szerint a feltörekvő piaci országokban a pénzügyi feszültségek már elérték az 1997-98-as válság során látott szinteket. A várhatóan tovább apadó tőkebeáramlás tovább nehezítheti ezen országok kilátásait. A Valutaalap arra figyelmeztet, hogy a feltörekvő országokban kibontakozó válsághelyzet visszahathat a fejlett országokra is, annak függvényében, hogy azok bankrendszerei milyen mély kapcsolatban állnak egymással. Ez a fenyegetettség tovább csökkentheti a feltörekvő piacokra áramló tőke mennyiségét, még jobban nehezítve a térség országainak helyzetét.
