BUX 140385.27 0,66 %
OTP 46070 0,22 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nehogy már fizetni kelljen a szoftverért!

Egy isten háta mögötti uráli iskolától akarják behajtani 12 Microsoft-szoftver licencdíját.

2007. március 28. szerda, 11:05

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy felsőbb szintű orosz bíróság úgy rendelkezett, hogy az alsóbb szinten mégis csak ki kell tűzni a tárgyalást egy vidéki iskolaigazgató ügyében, aki állítólag kalózszoftvereket telepített tanintézete számítógépeire. Korábban a Moszkvától 1000 kilométerre lévő Perm bírósága azzal az indokkal vetette el a kereset figyelembevételét, hogy magától értetődő ügyekkel nem foglalkozik. Most vélhetően az ügyészség nyomására kell mégis elővennie a periratokat.

Oroszország ugyan a második helyen áll Kína után az illegális szoftverhasználat „dicsőséglistáján”, és az ország Világkereskedelmi Szervezetbe történt felvételének feltétele volt, hogy javítsa a helyzetet ezen a téren, ám még maga Putyin elnök sem lát semmi kivetnivalót abban, ha egyesek kalózszoftvereket használnak. Nemrégiben ugyanis azt nyilatkozta: „totális nonszensz” az emiatti pereskedés, illetve ha valakiket a vádlottak padjára kell ültetni, azok nem a felhasználók, hanem a kalóztermékek gyártói. Lényegében ezzel védekezik Ponosov igazgató úr is, mint mondja: iskolája a Windows operációs rendszerrel és a windowsos alkalmazásokkal együtt vette a komputereket, így nem az ő sara, hogy azok nem jogtiszták. Az urali iskolában egyébként 380 diák okulását segítik a PC-k.

A kalózkodás körüli viták során felmerült, hogy Mihail Gorbacsov szovjet expártvezérnek is be kellene vetnie kapcsolatait a feszültség csökkentése érdekében. Ha ő hívná fel Bill Gatest, a Microsoft atyját a közbenjárását kérve, neki biztos felvennék a telefont. A redmondi cég egyébként távolságot tart a nagy port kavart ügytől, és már tavaly úgy döntött, hogy nem vesz részt magánjogi perekben.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet