A német kormány elfogadta a vállalati adók reformját szolgáló javaslatot, amelynek az a célja, hogy 2008-ról a jelenlegi 39 százalékról 30 alá csökkentse a cégek összes adóterhelését, és ezzel vonzóbbá tegye Németországot a külföldi befektetők számára. Ahhoz, hogy a tervezetből törvénymódosítások szülessenek, a koalícióban a konzervatív CDU/CSU-val együtt kormányzó szociáldemokratáknak (SPD) is támogatniuk kellene a reformot, ám sok parlamenti képviselőjük aggódik az adójövedelmek kiesésének következményei miatt. Az SPD-hez tartozó pénzügyminiszter, Peer Steinbrück mindenesetre a jövőbe történő befektetésnek nevezete az adóváltozásokat.
A kormány számításai szerint a reform miatt 30 milliárd euróval csökkennének a költségvetés bevételei, ám ebből csak 5 milliárd lenne a nettó kiesés, mivel 25 milliárdot kigazdálkodnának az adóalap szélesítésével, illetve a külföldön közterheket fizető német cégek hazacsalogatásával. A bevételek növelésére teendő első lépés az osztalékok, a kamatfizetések pozitív egyenlege és az értékpapírok kereskedelméből származó nyereség után fizetendő 25 százalékos tőkejövedelem-adó bevezetése lenne. Mivel ez alacsonyabb, mint bármilyen más jövedelem adóterhe, azt várják tőle, hogy segít megállítani a kedvezőbb adópolitikát folytató országokba – Svájcba, Ausztriába és Luxemburgba – irányuló tőkekivándorlást. A második lépésben korlátoznák a kamatkiadások levonásának lehetőségét a nyereségből, végül a harmadikban a jelenlegi degresszív helyett lineáris leírási metódust vezetnének be a vállalati befektetések adózás szempontjából végzett elszámolásában. A német sajtó szerint az adóreform összességében akár 7 milliárd euró megtakarítást is hozhatna a vállalati szektornak.
