A Egyesült Államok gazdasága a tegnap közzétett módosított adatok szerint 2,2 százalékkal nőtt annualizált szinten a tavalyi negyedik negyedévben. Ez jelentősen elmarad a korábban közzétett 3,5 százaléktól, aminek oka, hogy lassabb volt a vállalatok készletfelhalmozása és a fogyasztói kiadások növekedése. Az adat elmarad a Bloomberg 2,3 százalékos és a Reuters 2,4 százalékos elemzői konszenzusától, de meghaladja a harmadik negyedévben regisztrált 2 százalékot. A módosított adat jobban illik a 2006 második negyedévétől kibontakozott lassulási trendbe, amit a lakásépítések visszaesése és a feldolgozóipari termelés lassulása jelzett. A múlt év egészében 3,3 százalékkal bővült a GDP a 2005-ös 3,2 százalék után.
Szakértők arra számítanak, hogy az idei első negyedévben még folytatódik a készletek leépítése, ám a távolabbi kilátásokat illetően megoszlanak a vélemények. Brian Bethune, a lexingtoni Global Insight Inc. gazdaságkutató közgazdásza úgy véli, hogy a második negyedévre kisöpörhetik a raktáraikat a vállalatok, aminek nyomán az év hátralévő részében megélénkülhet a gazdaság. Ezzel homlokegyenest ellentétes jóslatba bocsátkozott Alan Greenspan, a Fed korábbi elnöke, aki tegnapelőtt egy videokonferencián azt mondta, hogy „amikor ilyen messze kerülünk a recessziótól, mint most, elkerülhetetlenül felépülnek a következő visszaesést előidéző tényezők, és ezek jeleit már határozottan láthatjuk”, azaz elképzelhető, hogy 2007 vége felé recesszióba fordul a gazdaság. Ben Bernanke, a Fed elnöke szerint a keddi tőzsdei zuhanás ellenére folytatódik a mérsékelt növekedés. Az USA közép-nyugati térségére kiterjedő chicagói beszerzési menedzserindex a januári 48,8-ről 47,9 pontra süllyedt februárban, ami a gazdasági teljesítmény zsugorodását jelzi. A Fed által az infláció fontos mérőszámának tekintett személyi fogyasztói kiadások indexe (PCE) az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolva 1,9 százalékkal emelkedett a negyedik negyedévben, szemben a 2,1 százalékos előzetes adattal és a 2,2 százalékos harmadik negyedéves indexszel, vagyis beleesett a Bernanke által kívánatosnak tartott 1–2 százalék közötti tartományba.
