BUX 131535.25 -0,18 %
OTP 40780 0,17 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Zágrábnak folytatnia kell a reformokat

2005. június 6. hétfő, 23:59

Az európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének kitolódása ellenére nem lassulhatnak le a gazdaság versenyképességének növelését szolgáló reformok Horvátországban – hangsúlyozta tegnap a Reutersnak nyilatkozva Sanja Madzarevic Sujster, a Világbank Horvátországért felelős vezető közgazdásza. Zágráb még az idén szeretné elkezdeni a tárgyalásokat, de egyelőre még nincs kitűzött céldátum. Az Európai Unió (EU) márciusban döntött úgy, hogy elhalasztja a tárgyalások megkezdését, mert Horvátország nem tartóztatta le, illetve adta ki a háborús bűnökért körözött Ante Gotovinát.
Madzarevic Sujster szerint ha egy évet csúszik a tárgyalások kezdete, az rányomja bélyegét a reformfolyamatra. A szakértő azt is hozzátette, hogy az országnak az előre jelzettnél magasabb növekedési ütemre van szüksége, hogy elérje az európai uniós színvonalat. A zágrábi kormány az idei évre a bruttó hazai termék (GDP) 3,5-4 százalékos bővülésével számol, szemben a korábbi, legalább 4 százalékos növekedést jelentő prognózissal, illetve az elemzők által várt 3,6 százalékkal. A hivatalosan előre jelzettnél szerényebb növekedési kilátások miatt a tervezettnél magasabb lehet az államháztartás hiánya. A horvát kormány a GDP 3,7 százalékára teszi a deficitet, míg a Világbank 4 százalékos, a Reuters elemzői konszenzusa 4,1 százalékos hiányra számít. Az államháztartással ellentétben a folyó fizetési hiány leszorítására tett kormányzati erőfeszítéseket ugyanakkor pozitívan ítéli meg a piac. Az elemzők arra számítanak, hogy az idén a külső deficit a GDP 4,5 százaléka lesz, szemben a tavalyi 4,9 százalékkal, illetve a kormány 4,6 százalékos prognózisával.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet