Az év első hónapjában tavaly decemberhez mérten 0,5 százalékkal lassult a francia fogyasztói árak emelkedése, az egy évvel korábbihoz képest pedig 1,6 százalékkal emelkedett - az elemzői várakozások 0,1 százalékos csökkenést vártak havi szinten, éves alapon pedig 2,0 százalékos emelkedést. A vártnál nagyobb csökkenést alapvetően a ruházati kiárusítások és az olajtermékek árainak csökkenése okozta, de gyengült az friss élelmiszerek és a szolgáltatások felől érkező inflációs nyomás is. Az EU-harmonizált infláció januárban 0,6 százalékos csökkenést év/év alapon pedig 1,6 százalékos növekedést mutatott.
A feldolgozóipari termékek árai havi szinten 1,5 százalékkal estek, ezen belül ruházati termékek és a lábbelik átlagosan 6,4 százalékkal lettek olcsóbbak a téli kollekció kiárusítása nyomán. Az energiaárak januárban hó/hó összehasonlításban 1,8, az olajárak pedig 2,9 százalékkal jöttek lejjebb, éves az emelkedés 7,0, illetve 11,1 százalék.
Januárban a háztartások 1,5 százalékkal növelték költéseiket, ami pozitív évkezdetet jelent az eurózóna második legnagyobb gazdaságában, év/év alapon ez 3,8 százalék volt. A háztartások kiadásai hagyományosan az egyik legfontosabb összetevője a GDP növekedésének Franciaországban.
