Az Ericsson nettó nyeresége az egy évvel korábbi 142 millió svéd koronáról 6 milliárdra emelkedett a tavalyi negyedik negyedévben. A társaság eredményének növekedése mögött alapvetően a költségracionalizálások és a kereslet jelentős bővülése áll. Az Ericsson eladásai 8,8 százalékkal bővültek, és 39,4 milliárd koronát tettek ki.
Elemzői várakozások szerint a mobilpiac idei kilátásai alapján az Ericsson 2005-ben és a következő néhány évben is sikeres év elé néz.
A mobilóriás eredményéről szóló jelentés a stockholmi kereskedés kezdetet előtt egy órával látott napvilágot, ami papír árfolyamán is meglátszott. A részvény a tavalyi 64 százalékos erősödés - amivel a stockholmi börze legsikeresebb szereplője volt - után idén eddig 3,8 százalékkal izmosodott.
