BUX 140425.41 0,69 %
OTP 46100 0,28 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Török kori leletek a Rudas fürdőben

2004. június 28. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A budapesti Rudas fürdő felújításánál végzett régészeti munkálatok során bebizonyosodott, hogy a fürdő nagy része egy eredeti török épület, amelyet még Szokoli Musztafa budai pasa építtetett 1570-ben – közölte a Magyar Televízió. A patinás budapesti fürdő felújítása három hónapja kezdődött. A rekonstrukcióba régészeket is bevontak, akik néhány nappal ezelőtt kétezer éves leletekre bukkantak, és megtalálták az eredeti, kerámiából készített török vízvezetékrendszert, valamint több ötszáz éves fagerendát is. Ennél fiatalabb, de különleges értékű az a négy márvány fürdőkád, amelynek a létezéséről eddig nem tudtak. Az 1800-as években készült, majd teljesen betemetett medencék fölött néhány hónapja még szauna volt. A felújításnál egyébként hangulatában is az eredeti török fürdőhöz igyekeznek hasonlóvá tenni a helyiséget. A fürdő várhatóan az év végén nyílik meg a látogatók előtt.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet