A lengyel parlamentben ma tartják a bizalmi szavazást Marek Belka miniszterelnök kormányáról. Ha nem sikerül legalább egyszerű többséggel győznie, az államfőnek előrehozott választásokat kell kiírnia, amit várhatóan még augusztusban megtartanak. A piac azonban a jelek szerint optimista – a zloty árfolyama a keddi 4,5855-ről tegnap 4,5807-re erősödött az euróval szemben – és arra számít, hogy Belka megkapja a szükséges támogatást annak ellenére, hogy pártja, a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) kisebbségben van a szejmben. Az SLD és a vele szövetséges Munka Uniója összesen 171 képviselőjén kívül tegnap Belka támogatása mellett döntött a független képviselők 17 tagú parlamenti frakciója és valószínűleg melléáll az SLD frakciójából néhány hónappal ezelőtt kiszakadt és Lengyelország Szociáldemokráciája (SdPL) néven új pártot alakító 33 képviselő is.
Ez utóbbiak az első kormányalakítási kísérlet idején, május közepén Belka ellen szavaztak, de most megbeszélést tartottak a miniszterelnökkel, ahol tisztázták, milyen feltételekkel támogatják. Ezek közül a legfontosabb a Jerzy Hausner gazdasági miniszter nevéhez fűződő költségvetési takarékossági program folytatása, ami mellett Belka már korábban elkötelezte magát. A miniszterelnök maga is derűlátóan nyilatkozott a bizalmi szavazás várható eredményéről. A piacok a stabilizációt ígérő kilátások mellett arra a tegnap közzétett adatra is kedvezően reagáltak, hogy májusban immár a negyedik egymást követő hónapja csökkent a munkanélküliség, amely így az áprilisi 20-ról 19,6 százalékra mérséklődött. A kormány által prognosztizáltnál is gyorsabb első negyedévi 6,9 százalékos gazdasági növekedés sok új munkahelyet teremtett.
