Aleksander Kwasniewski lengyel államfő pénteken ismét Marek Belka volt pénzügyminisztert bízta meg kormányalakítással. Belka először azt követően kapott kormányalakítási megbízást, hogy a korábbi miniszterelnök, Leszek Miller a szociáldemokrata pártban beállt szakadás nyomán május 2-ai hatállyal lemondott posztjáról. Az ezután létrehozott kabinet azonban nem kapott bizalmat a 460 tagú szejmben. Mindössze 188 képviselő szavazott mellette, 262-en pedig ellene, többségük azzal a nem titkolt szándékkal, hogy előrehozott választásokat kényszerítsen ki, amelyen a közvélemény-kutatási adatok szerint biztos vereség vár az eddigi kormánypártokra. Belka első próbálkozása után az alkotmány értelmében a parlamenti frakciók tehettek volna javaslatot az új kormányfő személyére, ebben azonban nem sikerült megállapodniuk, így a kezdeményezés joga visszakerült az államfőhöz. Az új kormány összetétele azonos az előzővel, csupán az egészségügyi miniszter személye változott – a tárcát egy gazdasági szakemberre, Marian Czakanskira bízták, aki az ING Bank Slaski vezérigazgatója volt.
A parlamentnek két héten belül szavaznia kell, ezúttal azonban valamivel jobbak Belka esélyei, mivel minősített többség helyett már az egyszerű többség is elég a jóváhagyáshoz. A jelek azonban arra mutatnak, hogy a kijelölt miniszterelnök ezt sem tudja megszerezni. A szociáldemokrata frakcióból kivált liberális szárny ugyanis, amely időközben külön pártot alakított, csak abban az esetben szavaz bizalmat az új kormánynak, ha hajlandók a előrehozott parlamenti választásokat ősszel kiírni. Az államfő közölte: ha a Belka-kormány nem kap bizalmat, a szavazás napjától számított 45 napon belül meg kell tartani a – több mint egy évvel előrehozott – választásokat. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg augusztus 8-án kerülne sor a voksolásra.
