Márciusban a tavalyi kétszeresére, 4,5 milliárdról 9,2 milliárd koronára (1 euró=31,95 korona) emelkedett a folyó fizetési mérleg hiánya Csehországban a prágai jegybank jelentése szerint. Az első negyedév egészében 15,6 milliárd korona volt a deficit az egy évvel korábbi 8 milliárd korona után. Ezt azonban bőségesen fedezi a külföldi tőke beáramlása, a tőkekivonás mértéke pedig lassult a tavalyihoz képest. A nettó külföldi működőtőke-beáramlás (FDI) márciusban 7,7 milliárd korona volt, szemben a tavaly márciusi 6,7 milliárd koronával, amiből 4,9 milliárd volt a Csehországban megtermelt profit visszaforgatása.
A cseh ipari termelői árak áprilisban közel hároméves csúcsot értek el, elsősorban az acélárak felfutása miatt. A piac 0,3 százalékos termelői áremelkedést várt, ehelyett a pénteken közzétett adatok szerint 0,8 százalékos volt a havi növekedés. Éves összevetésben a termelői árindex a márciusi 2,1-ről áprilisban 3,7 százalékra ugrott, szemben a várt 2,6 százalékkal. Az elemzők arra számítanak, hogy a termelői áremelkedés fokozatosan érezhetővé válik a fogyasztói árindexben is, s ez akár már júliusban kiválthatja a történelmi mélyponton lévő, 2 százalékos irányadó jegybanki kamat emelését.
