BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lőttek az iráni befektetéseknek?

2004. május 13. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Légelhárító tűz fogadta az egyik nyugati légitársaság nemzetközi járatát az iráni főváros legújabb, Khomeini ajatollah nevét viselő repülőterén - közölte az al-Dzsazira arab hírtévé. A 475 millió dollár költséggel épített új légikikötőt ugyanis lezárták, a kifutópályákat harcjárművek foglalták el, és ha szükségét látták, figyelmeztető lövésekkel vették rá a közeledő utasszállító gépeket, hogy szálljanak le máshol. Az iráni hadsereg ugyanis úgy döntött: súlyosan veszélyezteti a nemzetbiztonságot, hogy nemzetközi tenderen a Turkish Tepe-Akfen (TAV) osztrák-török konzorcium, a repülőtér építője nyerte el az üzemeltetési jogot. Két helyi légitársaság tiltakozott a döntés ellen, és melléjük állt a konzervatív média. A kormány tiltakozott a repülőtér lezárása ellen, de gyakorlatilag belenyugodott a helyzetbe, kárpótlást ígérve a TAV-nak. A hadsereg néhány órával később feloldotta a zárlatot, miután a külföldi konzorcium alkalmazottai elhagyták a repülőteret, így megítélése szerint megszűnt a biztonsági kockázat. A liberális sajtó szerint ezek után a külföldi befektetők igencsak meggondolják majd, hogy merjenek-e Iránba jönni.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet