A kazahsztáni Bajkonurból a tervek szerint tegnap éjjel indult útjára az első olyan európai űrszonda, amelynek feladata egy másik bolygó felderítése. A Mars Express segítségével azt szertnék megtudni, hova lett a víz a szomszédos bolygó felszínéről, és vannak-e nyomai a vizeket a feltételezések szerint annak idején benépesítő élővilágnak. A szonda a tervek szerint decemberben éri el a 400 millió kilométerre lévő Marsot, ahol bolygó körüli pályára áll, és onnan vizsgálja az atmoszférát, valamint a felszín alatti rétegeket. Ezt megelőzően leválik a szerkezetről a brit gyártmányú Beagle 2 leszállóegység, amely a talaj- és gázmintákban az élet szerves nyomait fogja kutatni. A Mars Express az eddigi legolcsóbb ilyen szerkezet: az európai űrhivatal (ESA) becslései szerint mindössze 300 millió euróba (350 millió dollár) kerül, elsősorban mert szériadarabokból álló berendezéseket használ, nem francia, hanem orosz rakéta viszi, és minimalizálták a földi személyzet létszámát.
