Az Altria mögötti második helyezett az első negyedévben 464 millió font (738,2 millió dollár) adózás előtti nyereséget ért el az egy évvel korábbi 463 milliós profit után, ami jobbára megfelelt az elemzői várakozásoknak - jelentette a Reuters.
A BAT tengerentúli részlege, a Brown & Williamson - amelyik az USA-ban a harmadik legnagyobb gyártó az Altria és az RJ Reynolds után - nyereségének megfeleződését volt kénytelen elviselni, s a csoport eredményéhez így csak 39 millió fonttal járult hozzá. A BAT még így is viszonylag jól teljesített az amerikai piacon, hiszen az iparág 13 százalékkal csökkenő eladásai mellett forgalma csal 10 százalékkal esett vissza.
A cég egészét tekintve a négy vezető márka (Lucky Strike, Kent, Dunhill és Pall Mall) forgalma 15 százalékkal emelkedett.
