Októberben 1,1 százalékkal nőttek a német ipari megrendelések az előző hónaphoz képest, főleg a belső kereslet erősödésének, azon belül az átlagosnál több nagy megrendelésnek köszönhetően. Az utóbbi napok lesújtó német makroadatai után ez kellemes meglepetés; az elemzők csak 0,3 százalékos bővülésre számítottak. Egyesek nem tartják kizártnak, hogy a közeljövőben megjelenő mutatók már kedvezőbbek lesznek az eddigieknél.
A gazdasági miniszter, Wolfgang Clement annyira örült a hírnek, hogy már fél órával a hivatalos bejelentés előtt, a költségvetési vita során kiszivárogtatta: jó adat van a láthatáron. Az elmúlt napokban egymás után jöttek a csapások: a munkanélküliek száma novemberben 35 ezerrel 4,161 millióra emelkedett (szezonálisan kiigazított adatok szerint), a kiskereskedelmi forgalom októberben váratlanul visszaesett, a szolgáltatási szektor tevékenységét tükröző index a mélybe zuhant.
Ebben a helyzetben duplán jó hír a németek számára az ECB tegnapi, rég várt kamatcsökkentése, hiszen az eurózóna országai közül most a legnagyobbnak számító német gazdaság a leggyengébb láncszem. A pénzügyminisztérium szóvivője lelkesen üdvözölte a döntést, számos elemző ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy eltart még egy darabig, amíg az érezteti hatását. A DIW gazdaságkutató intézet elnöke, Klaus Zimmermann szerint a csökkentést már rég meg kellett volna lépni és a következő hónapokban még bőven van mód 50 bázispontnyi lefaragásra.
A nehéz fiskális helyzetben levő német kormány addig is ott próbálja mérsékelni költségeit, ahol tudja, ilyenek ejteni a hadikiadások. A védelmi miniszter, Peter Struck bejelentése szerint eurómilliárdokat takaríthatnak meg azzal, hogy a tervezettnél kevesebb Airbus A400M katonai szállítógépet, illetve Eurofighter harci gépet vesznek és kevesebbet rendelnek a rakétarendszerekből is. Kommentátorok szerint ez lehet, hogy jót tesz majd a német büdzsének, de biztos, hogy kiváltja a NATO-szövetségesek rosszallását, hiszen ők inkább a katonai kiadások növelését várják el Berlintől.
Sz. M.
