A harmadik negyedévben 0,1 százalékkal visszaesett az ipari termelés az eurózónában az előző negyedévhez képest - jelentette az Eurostat; ez volt az első negyedév az idén, amelyben zsugorodott az ágazat teljesítménye. Szeptemberben az elemzők által vártnál kevésbé romlott a teljesítmény - hó/hó alapon 0,2 százalékkal, év/év alapon 0,6 százalékkal -, az augusztusi felülvizsgált adatok azonban rontottak az előzetes mutatók alapján kirajzolódó képen (a havi növekedés 0,6 helyett 0,2 százalék, az éves csökkenés pedig 0,8 helyett 1,2 százalék lett). Ezek az adatok azokat a véleményeket igazolják - emelték ki a Reuters által megkérdezett elemzők -, hogy az eurózóna gazdasága még mindig nem szedte össze magát és csak jövőre kezdhet nekilendülni.
A tizenöt tagú Európai Unióban az ipari termelés szeptemberben 0,1 százalékkal maradt el az augusztusitól, éves összehasonlításban pedig 0,9 százalékkal csökkent. A brüsszeli bizottság a múlt héten szállította lejjebb az EU idei és jövő évi GDP-növekedésére adott előrejelzését (NAPI Gazdaság, 2002. november 14., 2. oldal). Az euróövezetben továbbra is erősen visszafogott a belső kereslet, a gazdaságot még leginkább az export hajtja - derül ki a külkereskedelmi adatokból is. Szeptemberben 9,5 milliárd euró többlettel zárt a mérleg - egy évvel korábban 4,1 milliárd volt a havi szufficit -, az export 8 százalékkal, az import 1 százalékkal gyarapodott. Az első kilenc hónap külkertöbblete ezzel 77,1 milliárd euróra duzzadt, szemben az egy évvel korábbi 23,8 milliárddal.
(NAPI)
