Visszatérnek a dokkmunkások az USA nyugati partján lévő kikötőkbe és megkezdődött az áruk rakodása, miután az amerikai szövetségi bíróság a Taft-Hartley törvény alapján elrendelte a munka legkésőbb október 16-áig történő felvételét. A kormányzat azt követően fordult kedden a bírósághoz, hogy az általa létrehozott bizottság megállapította: nincs remény gyors megegyezésre a felek között. A bíróság a kikötők megnyitása után dönt a kormány kéréséről, hogy a törvényben megszabott maximum 80 napra rendelje el a munka folytatását. Ennyi idő áll a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek rendelkezésére, hogy megegyezzenek a júliusban lejárt kollektív szerződés helyébe lépő új megállapodásról. Ha ez az úgynevezett „lehűlési időszak” is eredménytelenül zárul, nincs törvényi akadálya a sztrájk folytatásának.
A munkaadókat tömörítő PMA szerint hat-hét hétre lesz szükség a tíz nap alatt felgyülemlett áru elszállításához. A
10 500 nyugati parti dokkmunkást képviselő ILWU szakszervezet illetékesei ezzel szemben közölték, hogy a rengeteg áru megnehezíti a munkát. Ez arra utalhat, hogy folytatni kívánják a munkalassító akciót, ami korábban a kikötő bezárásához vezetett. A 29 kikötőben összesen mintegy 200 hajó vár a ki-, illetve a berakodásra. A kikötők megnyitásának híre nyomán emelkedett a kiskereskedelmi vállalatok részvényeinek árfolyama New Yorkban. A kikötők bezárása a Martin Associates tanácsadó cég becslése szerint 19,4 milliárd dollár összegű kárt okozott az Egyesült Államok gazdaságának.
(NAPI)
