Ilyen kis összegek fölötti vitáknak nem szabad zátonyra juttatniuk egy történelmi döntést - mondta a dán parlament, a Folketing őszi ülésszakának megnyitásakor elhangzott beszédében Anders Fogh Rasmussen. Példának a NATO jelentős történelmi lépésnek számító bővítését hozta fel, amelynek során a katonai szervezet egyszerre hét kelet- és közép-európai országot vett fel tagjai sorába.
A dán EU-elnökség mandátumának felénél a kormányfő úgy értékelte, hogy, a bővítés legkomolyabb problémáját jelenleg Ciprus, az EU-török viszony és az ír népszavazás jelenti. Fogh Rasmussen hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az EU brüsszeli, október 24-25-i csúcstalálkozóján egyértelműen megállapítsák: mely tagjelölt országok esetében zárhatják le a csatlakozási tárgyalásokat. A jelöltekkel így esetleg már november elején elkezdhetnék a csatlakozás előtti végső egyeztetéseket.
Rasmussen egy hatékonyabb uniós szervezet kialakításának fontosságát hangsúlyozva rámutatott: el kell érni, hogy az EU jelentősen megnövekedett taglétszámmal is működőképes legyen.
