A mintegy 200 milliárd dollárnyi részvénnyel rendelkező japán kereskedelmi bankok négy éven belül immár a harmadik mentőövhöz jutnak, miután a Bank of Japan (BoJ) kormányzótanácsa tegnap bejelentette, hogy közvetlenül fog 10-20, a tőzsdén jegyzett bankrészvényt piaci áron vásárolni a pénzügyi intézményektől. Hajami Maszaru, a BoJ kormányzója sajtóértekezletén a jegybanktól eddig még soha nem látott lépést indokolva kifejtette, hogy a részvényárfolyamok eséséből fakadó hatást kívánják mérsékelni. Az akár egy-két évig is tartó akció egyáltalán nem a tőzsde megtámogatását szolgálja, hanem a likviditás növelését, és az árfolyamok manipulálásának szándékáról végképp nincs szó. Hajami a vásárlásra fordítandó összegről természetesen mélyen hallgatott, de becslések szerint elméletileg akár 8 ezer milliárd jennyi (66 milliárd dollár) részvény is felvásárlási célpont lehet. A bejelentés után azonnali reakcióként a tokiói tőzsde irányadó indexe, a hetek óta tizenkilenc éves mélypont környékén imbolygó Nikkei–225 azonnal meredeken felfelé indult el, míg az államkötvényhozamok három és fél év óta a legnagyobb mértékben emelkedtek.
A részvényárfolyamok eséséből a japán bankoknak jókora veszteségük keletkezne a pénzügyi év szeptember 30-án záruló első félév mérlegében, mert le kell írják a vásárlási és a jelenlegi piaci ár közötti különbséget. A hét legnagyobb bank részvényportfólióján keletkezett vesztesége április óta több mint megháromszorozódott – mutatott rá a Bloomberg. A BoJ a Standard & Poor's hitelminősítő által sokkolónak minősített húzással a tokiói kormány nyomásának engedett. A kormány régóta követeli, hogy a bank enyhítsen tovább a monetáris politikán, amely hatalmas napi likviditás biztosításával másfél éve gyakorlatilag nullán tartja az irányadó egynapos kamatot.
