A brazil pénzügyminisztérium és a jegybank vezető tisztviselői tárgyalásokat kezdtek az IMF washingtoni központjában a novemberben lejáró 15 milliárd dolláros hitelprogram meghosszabbításáról. Tom Dawson, a pénzintézet szóvivője elmondta, hogy a megbeszélések „nagyon intenzívek”, de felhívta a figyelmet arra, hogy Brazília csak akkor számíthat az IMF támogatására, ha az októberi elnökválasztás után is érvényben maradnak a korábban egyeztetett fiskális irányelvek. Brazíliában hetek óta él a félelem attól, hogy a 288 milliárd dollár adósságot felhalmozó ország fizetésképtelenséget jelent. A bizonytalanság egyik oka éppen az, hogy az elnökválasztáson a közvélemény-kutatások szerint a piacok által preferált Jose Serra várhatón alulmarad a baloldali Luiz Inacio Lula da Silvával szemben, aki azután lazítani fog a költségvetési politikán.
Latin-Amerika legnagyobb gazdasága eddig a költségvetési vállalások teljesítésének köszönhette az IMF-hiteleket, és félő, hogy fiskális kurzusváltás esetén az IMF ugyanúgy megvonná tőle a támogatást, mint ahogy Argentína esetében is felfüggesztette a hitelezést. Elemzők szerint az országnak 10-20 milliárd dollárnyi új forrásra volna szüksége az adósságok refinanszírozásához. Szerdán a brazil real 5 százalékot veszített értékéből, 3,47-en zárt a dollárhoz képest, ami minden idők legrosszabb árfolyama. Tegnap viszont a nyitás után 3,40-re erősödött, miután a piacon eluralkodott a vélemény, hogy Brazíliának sikerül meggyőznie az IMF-et. Elemzők szerint az ország világgazdasági jelentőségére és az oda kihelyezett hitelek nagyságára való tekintettel az IMF-nek mindaddig segítenie kell az adósságválság elkerülésében, amíg folytatódik az utóbbi négy évben mutatott fiskális fegyelem.
(NAPI)
