A valutauniós tagok fiskális fegyelmét előmozdítani hivatott stabilitási paktum 1997-es elfogadása óta most először történik meg, hogy Brüsszel eljárást indít valamely ország ellen a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát meghaladó költségvetési hiány miatt. A kétes dicsőség Portugáliának jutott: Pedro Solbes, a bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős tagja eljárást kezdeményezett az ország ellen, miután Manuela Ferreira Leite portugál pénzügyminiszter megerősítette azt a korábbi nem hivatalos értesülést, hogy a jegybank által elvégzett vizsgálat eredménye szerint a deficit tavaly a GDP 4,1 százalékára rúgott.
Ferreira Leite egyúttal közölte, hogy a hiány idén a nemrégiben elfogadott kiadáscsökkentési intézkedéseknek köszönhetően 2,8 százalékra mérséklődik, jövőre pedig még alacsonyabb lesz. Ennek azért van jelentősége, mert ha a deficit szűkítése tényleg megvalósul, Portugália elkerüli a büntetést. A stabilitási paktumban elrendelt procedúra ugyanis igencsak hosszadalmas. Első lépésként a bizottság augusztus közepéig jelentést készít a Portugália által 2001-re és 2002-re benyújtott költségvetési számokról, kiegészítve ezeket saját kalkulációival, amelyek a középtávú gazdasági és fiskális folyamatokra is vonatkoznak.
A jelentést ezután két héten belül véleményeznie kell az EU-tagországok jegybanki és pénzügyminiszteri tisztviselőiből álló gazdasági és pénzügyi testületnek (EFC). Harmadik lépésben a bizottság az EFC véleménye alapján ajánlást terjeszt a pénzügyminiszterek tanácsa elé, amelynek ezt figyelembe véve legkésőbb három hónapon belül - a jelen esetben december 1-jéig - határoznia kell arról, hogy fennállt, illetve fennáll-e a túlzott deficit. A döntés minősített többséget igényel, a szavazásban a valutaunión kívüli EU-országok pénzügyminiszterei is részt vesznek. Ha a miniszterek túlzottnak ítélik a hiányt, felszólítják Portugáliát, hogy négy hónapon belül hozzon hatékony korrekciós intézkedéseket és 2003-ban szorítsa le a deficitet 3 százalék alá. Ennek elmulasztása esetén az ország a GDP 0,5 százalékáig terjedő, nem kamatozó letétet köteles elhelyezni az Európai Központi Banknál, de az összeg csak akkor változik át büntetéssé, ha a deficit még két évig nem süllyed 3 százalék alá. Ilyen feltételek mellett gyakorlatilag kizárt, hogy bármely valutauniós tag valaha is tényleges büntetést fizessen. A bizottság gazdasági és pénzügyi szóvivője, Gerassimos Thomas ki is fejtette, hogy az eljárásnak nem a büntetés, hanem a megelőzés a célja.
P. Z.
