Az USA-ban az áprilisi 0,5 százalékos emelkedés után májusban változatlan maradt a fogyasztói árindex, így a 12 havi infláció az áprilisi 1,6-ról 1,2 százalékra mérséklődött. Ennél kisebb havi adatot utoljára tavaly decemberben regisztráltak, amikor 0,1 százalékkal süllyedt az index. Az árindex stabilizálódását főként az tette lehetővé, hogy csökkent az élelmiszerek, az üzemanyag és az autók ára. Az élelmiszer- és üzemanyagárakat nem tartalmazó maginfláció az április 0,3 után 0,2 százalékkal emelkedett.
Az elemzők számítottak az infláció csökkenésére – bár 0,1 százalékos havi áremelkedést prognosztizáltak –, és a legtöbb előrejelzés szerint a gazdasági fellendülés ellenére az év hátralévő részében folytatódik ez a tendencia az USA-ban. Most mindenesetre azt várják, hogy a Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) jövő heti ülésén érintetlenül hagyja a 40 éves mélyponton lévő, 1,75 százalékos irányadó kamatot. Ehhez hozzájárul, hogy a bruttó hazai termék (GDP) bővülése az első negyedévi 5,6 százalékos robusztus ütem után az eddig napvilágot látott adatok tanúsága szerint a második három hónapban erőteljesen lefékeződött. Májusban visszaesett a kiskereskedelmi forgalom, és a részvényárfolyamok lecsúszása nyomán csökkent a fogyasztói bizalom.
A Fed korábban maga is közölte, hogy a következő hónapokban visszafogott inflációra és mérsékelt gazdasági növekedésre számít, így az elemzők szerint november előtt nem várható monetáris szigorítás. A kilátásokat ugyanakkor javítja, hogy májusban erősödött a lakásépítési tevékenység. A megkezdett lakásépítések száma 11,6 százalékkal emelkedett, ami 1995 júliusa óta a legnagyobb havi növekedés. Éves összehasonlításban 8,0 százalékkal nőtt az arány. Áprilisban a módosított adatok szerint még 7,3 százalékos visszaesést regisztráltak.
Az eurózónában ugyancsak mérséklődött a fogyasztói árak emelkedése májusban. Az árindex a tegnap közzétett végleges adatok szerint az áprilisi 0,5 után 0,1 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest, a 12 havi infláció pedig az áprilisi 2,4 százalékról 2 százalékra csökkent. A térségen belül az Eurostat adatai szerint a legalacsonyabb inflációt Németországban regisztrálták, ahol az áprilisi 1,6-ről 1,0 százalékra esett az ütem. Írországban volt a legmagasabb 12 havi érték 5,0 százalékkal, utána Hollandia és Görögország következik 3,8 százalékkal. A maginfláció ugyanakkor nőtt az eurózónában, ami arra utal, hogy egyes szektorokban nő az árnyomás. Az energia, az élelmiszer, az alkohol és a dohánytermékek árát nem tartalmazó fogyasztói árindex az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,6 százalékkal emelkedett, szemben az áprilisi 2,4 százalékkal. Az eurózónához nem tartozó Nagy-Britanniában a szezonális élelmiszerek és az üzemanyagok árának csökkenése nyomán az áprilisi 2,3-ről 1,8 százalékra mérséklődött a lakáshitelköltségeket nem tartalmazó maginfláció, noha az elemzők 2,0 százalékra számítottak. Így csökkent annak esélye, hogy a brit jegybank júliusban emeli a kamatokat – írta a Reuters.
G. T.
