A globális javulásnak köszönhetően a német gazdaság az első három hónapban enyhén bővült, de a növekedés még nem nyugszik széles alapokon, és a gazdaság visszaesése sem zárható ki - állítja a Bundesbank. Schröder kancellár szerint a javuló gazdaság már májusban érezteti hatását a munkaerőpiacon, a statisztikai hivatal azonban elkeserítő adatokat közölt az iparban foglalkoztatottak számáról.
A német jegybank számítása szerint a bruttó hazai termék (GDP) tavalyi utolsó negyedévi 0,3 százalékos zsugorodását az idei első negyedévben 0,25 százalékos bővülés követte háromhavi összevetésben, a szezonális hatásokat és a munkanapokat figyelembe véve. A szezonálisan nem korrigált éves összevetésre a Bundesbank (Buba) 1 százalék körüli GDP-zsugorodást becsült, mert az első negyedévben a húsvéti ünnepek miatt jóval kevesebb munkanap volt, mint egy évvel korábban - írta a Dow Jones. A bank májusi jelentése optimistább, mint a piac, amelynek konszenzusa 0,1 százalékos negyedéves növekedést és 1,1 százalékos éves visszesést valószínűsít. A szövetségi statisztikai hivatal várhatóan holnap teszi közzé a GDP-adatokat.
A Buba szerint az eurózóna legnagyobb gazdasága a tavalyi recesszió után stabilizálódott, majd enyhén emelkedő pályára állt, miután a német exportőrök ki tudták használni a globális gazdasági fellendülés előnyeit. Ez megmutatkozik a feldolgozóipar külföldi új rendelésállományában is: ez január-március között 3,5 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévhez viszonyítva. A belföldi kereslet gyengesége azonban útját állta az importnak, és a beruházások is visszafogottak maradtak, mert nagyon alacsony a kapacitáskihasználtság és magas a készletek szintje. A magánfogyasztás pedig azért mérsékelt, mert a lakosság - részben valószínűleg az áremelkedés miatt - elhalasztotta nagy értékű bevásárlásait. Ugyanakkor a jelentés arra figyelmeztet, hogy a gazdaság szerény növekedése nem nyugszik biztos alapokon, így még erősen sebezhető, és ezért különösen nagy a jelentősége az olajár alakulásának, valamint a bérmegállapodásoknak.
A szeptemberi választásokra készülő Gerhard Schröder kancellár tegnapi kampánybeszédében reményét fejezte ki, hogy a gazdasági fellendülés májusban már érezteti hatását a foglalkoztatásban. A Reuters ugyanakkor rámutat, hogy a szövetségi munkaügyi hivatal az áprilisi, a szezonálisan korrigált szám szerint 6 ezer fővel, 3,974 millió főre emelkedő munkanélküliségi adat közlésekor figyelmeztetett: a munkaerőpiacon egyelőre nem fog érződni a gazdaság lendülete. A statisztikai hivatal tegnap közölt adatai egyenesen katasztrofális képet mutatnak: az iparvállalatok márciusban éves összevetésben 2,4 százalékkal kevesebb, 6,237 millió főt alkalmaztak, a munkaórák száma 11 százalékkal csökkent, az ipar árbevétele pedig 9,2 százalékkal, 111,6 milliárd euróra esett vissza. Az első negyedév egészében éves összehasonlításban 2,1 százalékkal zsugorodott az iparban foglalkoztatottak száma.
B. P. A.
