A végleges adatok szerint a februári 0,1 százalék után márciusban 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az eurózónában az elemzők által várt 0,1-0,2 százalék helyett, éves összehasonlításban pedig 3,3-ról 2,9 százalékra lassult a visszaesés - jelentette az Eurostat. A legrosszabb időszakot maga mögött hagyta a térség, de egyelőre nincs túl sok jele a gazdaság gyorsulásának - kommentálták az adatokat az elemzők. Németország a szakértők szerint a 12 állam átlagánál rosszabb helyzetben van, a francia ipari termelésre pedig az vet árnyékot, hogy a feldolgozóipari vállalatok a párizsi statisztikai hivatal negyedéves felmérése szerint a tavalyi stagnálás után idén az ipar 2 százalékos átlagánál nagyobb mértékben, 3 százalékkal tervezik visszafogni állóeszköz-beruházásaikat. Legnagyobb mértékben a félkész termékek előállítói és az autógyárak csökkentik beruházásaikat, a fogyasztásicikk-gyártók azonban növelik azokat. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági növekedés elsősorban a fogyasztói költekezésre és a készletfelhalmozásra támaszkodhat.
Az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságában, Olaszországban márciusban éves összehasonlításban 3,5 százalékkal csökkentek, az előző hónaphoz képest azonban 2 százalékkal nőttek az ipari megrendelések. A legfrissebb felmérés szerint ugyanakkor meginogni látszik a fogyasztói bizalom. Az Isae gazdaságkutató intézet kétezer háztartás megkérdezése alapján számolt fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi 119,7 pontról májusban 119,3 pontra, másfél éve nem látott alacsony szintre süllyedt, márpedig a magánkiadások az olasz GDP közel kétharmadát adják. A csökkenést a Bloomberg két tényezővel magyarázza: ismét növekszik az infláció és a kormány a munkatörvénykönyv módosításával meg kívánja könnyíteni az elbocsátásokat.
B. P. A.
