A vártnál jóval nagyobb mértékben módosította lefelé az ez évi adóbevételekre vonatkozó prognózisát a német pénzügyminisztérium. A félévente esedékes felülvizsgálat után Hans Eichel pénzügyminiszter közölte, hogy a szövetségi, tartományi és regionális adók várhatóan 11,7 milliárd euróval maradnak el a tervezettől, és összesen 454,8 milliárd eurót tesznek ki az idén, mert a gazdaság tavaly a tervezett 2,5 százalékot meghaladó ütem helyett csupán 0,6 százalékkal nőtt. A német lapokban megjelent értesülések után az elemzők csak 4-5 milliárd eurós adóbevétel-kiesésre számítottak. A tárca egyúttal 492 milliárdról 474,5 milliárd euróra módosította a jövő évi adóbevételi célkitűzést; Berlin az ez évre kitűzött 0,75 százalékot követően jövőre elégedett lenne 2,5 százalékos GDP-növekedéssel.
Eichel hangsúlyozta: a kormány így is tartja februári ígéretét, hogy 2004-re egyensúly közeli helyzetbe hozzák a költségvetést. A cél elérhető, ha beindul a gazdasági fellendülés, de semmiképpen sincs lehetőség további kiadásokra vagy a bevételeket apasztó intézkedésekre - szögezte le Eichel. Tavaly az eurózóna legnagyobb gazdaságában a költségvetési hiány a GDP 2,7 százalékát érte el, a kormány ez évre 2,5 százalékot vállalt. A költségvetést az európai Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) stabilitási és növekedési paktumában vállalt kötelezettségek értelmében az eurózóna tagállamainak 2004-re kell kiegyensúlyozniuk. Az érintett országok a márciusi barcelonai csúcstalálkozón is megerősítették elkötelezettségüket, a berlini kormány azonban egyensúlyon 0,5 százalékos, azaz 10 milliárd eurónak megfelelő hiányt ért - hívta fel a figyelmet a Reuters.
A szerdán a nehéz- és a villamosiparban létrejött bérmegállapodások (NAPI Gazdaság, 2002. május 16., 2. oldal) azonban munkahelyek megszűnését eredményezhetik, és visszafoghatják a gazdasági növekedést, mert más szektorok szakszervezetei is követni kívánják majd a példát - figyelmeztetnek elemzők. Az IWH gazdaságkutató intézet szerint az egyébként is nagy bajban lévő ágazatokban, különösen a kiskereskedelemben és az építőiparban katasztrofális következményekkel járna a váratlanul bőkezű, 4 százalék körüli emelés.
B. P. A.
